Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)
1991-05-27 / 8047. szám
Népszava, 1991.V.21 25 Mit mondott Petrasovits Annát Nyers Rezső szerint történelmietlen a párhuzam A szakszervezetek és a szociáldemokrácia kapcsolatáról tart tanácskozást a csepeli munkásotthonban ma, 17 órai kezdettel az MSZDP csepeli alapszervezete. A Dohány utcai központból Baranyai Tibor elnökségi tag vesz részt a megbeszélésen, Petrasovits Anna szereplése kétséges, mert beteg. A pártelnökkel tegnap telefonon beszéltünk, a többi között azért is hívtuk fel, mert a hétvégi, MSZP-szervezésű sárospataki tanácskozáson sem vett részt, de magnószalagon elküldte hozzászólását, amiről Vitányi Icán és Nyers Rezső, az MSZP parlamenti képviselői azt állították: komolytalan az a javasolt, megoldás, hogy a szociáldemokrata egység megteremtésének az az egyedüli megoldása, ha a testvérpártok és az MSZP beolvadnak az MSZDP-be. Tegnap szerkesztőségünk megkapta Petrasovits hozzászólásának legépelt szövegét. Ebben a többi között ez olvasható: „Tisztában vagyunk azzal, hogy az MSZDP, , mint az egyetlen, történelmi mércével mérve hiteles szociáldemokrata párt lehet és kell hogy legyen a balközép kikristályosodás! pontja. Tudjuk, hogy a balközép erők integrálásában megkülönböztetett felelősségünk van, ezért kellő toleranciával kívánunk kezelni minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a különböző szociáldemokrata afíinitású csoportok és személyek utat találjanak az MSZDP-be (...) Az MSZP gyorsított ütemben íeetegeti magát újra és újra, hogy a magyar közvéleménynyel elhitesse szociáldemokrata átváltozását (...) Az MSZP hallatlan erőfeszítéseket tesz a kommunistareformkommunista múlt intézményes feledtetésére, az úgynevezett baloldali egységfrontot hirdetve. A hazai szociáldemokratákban még elevenen él az elmúlt 45 év, amelynek a baloldali egységfront hangoztatása és erőszakos kialakítása jelentette a nyitányát, amely végül a demokrácia felszámolásához... vezetett. Az MSZP-vel a pártközi kapcsolatok rendezésére akkor lesz lehetőség, ha az MSZP elítéli és törvénytelennek minősíti a Szociáldemokrata Párt 1948-as felszámolását... és az MSZP Jogosnak ismeri el az MSZDP igényét a törvénytelenül elvett vagyonának visszaszolgáltatására .. Megkérdeztük Nyers Rezsőt, valójában mi a legfőbb kifogása Petrasovits beszédével szemben? — Petrasovits Anna beszéde egyes részleteinek kicsengése az volt, hogy a szociáldemokrácia csak úgy valósítható meg Magyarországon, ha a balközép pártok beleolvadnak az MSZDP-be — mondta Nyers. — Beszédének az a része adhat leginkább okot félreértésre, amikor analógiát von az 1948-as és a mai helyzet között. Ilyen párhuzamot nem lehet vonni, hiszen ma senki nem akar egyesülni az MSZDP-vel, ez a kérdés most nincs napirenden. A mostani problémák megoldását visszavezetni az 1948- as konfliktusok megoldásához, egyszerűen történelmietlen. (b. L-<L d.)