Hungarian Press Survey, 1991. május (8034-8049. szám)
1991-05-27 / 8047. szám
Népszabadság, 1991.V.20 Rádió, tévé borotvaélen Beszélgetés • készülő médiatörvényről Miközben lassan behálóztak minket a kábelhálózatok, nyomogatjuk az égi csatornák váltógombjait, a frekvenciamoratórium már az utolsókat rúgja, megérett az idő, hogy átgondoljuk újra a rádiózás és televíziózás világát, jövőjét. Üj rádió- és televiziótörvényre van szükség, nem utolsósorban a rendszerváltozás miatt is. A miniszterelnök korábbi felhatalmazására a Magyar Televízió elnöke szakértői bizottságot alakított az új törvény koncepciójának kidolgozására. Tervezetük már az Igazságügy-minisztérium jogászainak asztalán van. S ezzel megkezdődött a jogszabály-előkészítés borotvaélen táncoló munkája. A szakemberek és a pártok között egyaránt élesednek a viták, melyek fő színtere az Országgyűlés kulturális bizottsága. Ma és holnap a vitapartnerek közül szólaltatunk meg néhányat. — Jakab Zoltán azodológui, a televíziós munkacsoport vezetője mit tart az új szabályozás legfontosabb kérdésének? — Azt, hogy átfogó lesz-« vagy sem. Csak egységes szemlélettel szabad közelíteni a különféle műsortovábbító technikákon alapuló rendszerekhez: a földi és a műholdas sugárzáshoz, valamint a kábelrendszerekhez. A néző, a hallgató számára érdektelenek a technikai különbségek, őt a műsorszolgáltatás érdekli. Az eltérő technikákból mégis fontos dolog követkor''''-• megnövelik a műsorcsatornák számát, s ezzel megváltozik, átalakul a televízió, a rádió egész szerkezete. A műsor-szolgáltatási rendszer megváltozására a törvényhozóknak nagyon oda kellene figyelniük. A legszembetűnőbb változás a kereskedelmi és a közszolgálati csatornák elválása, ami egyúttal felszámolja a rádió és televízió korábbi állami monopóliumát. — Ml következik ebből az elválásból? — Kétségtelen, hogy a kereskedelmi rádió és tévé élénkíti a gazdaságot, pezsdíti a reklámpiacot, olyan új igényeket teremt, amelyeket az eddig közszolgálati csatornák nem ismertek. De ami a döntő: a kereskedelmi csatornák versenyt támasztanak a médiumok között. Méghozzá azzal, hogy elsősorban szórakoztató műsorokat sugároznak, a reklámot éppen a szórakoztatással „adják el”. Erre a 'kihívásra a közszolgálati csatornáknak reagálniuk kell, jobb minőséget, szélesebb választékot nyújtva tájékoztató, kulturális és szórakoztató programjaikban egyaránt. Ezt viszont csak tartalmi megújulással lehet elérni. Annál is inkább, mert a csatornák számának szaporodásával a korábbi műsortípusok elavulnak. Felaprózódik a közönség, vége a hajdani tömegsikereknek. Olyan „össznépi” programokat, mint amilyen a Ki mit tud? vagy a Táncdalfesztivál volt, ma már nem lehetne megrendezni. Ha a közszolgálati csatornák nem tudnak alkalmazkodni ehhez az új helyzethez — nem képesek új, vonzó kínálatot adni —, elveszíthetik közönségüket és ezzel mintegy a létalapjukat. — Vagyis ex esetben nem less egyensúly a csatornák között — Többféle egyensúlytalanság veszélyéről beszélhetünk. Ha a kérdést a társadalmi demokrácia működőképességének szempontjából tesszük fel, megfogalmazható a média pártsemlegességének és objektivitásának igénye. A tájékoztatásban nem célszerű pártdominanciát kialakítani, fenntartani. A párt- és kormányellenőrzésű tájékoztatás előbbutóbb elveszti szavahihetőségét. Véleményem szerint Magyarországon sokféle okból, például a politikai kultúra fejlődése érdekében vagy etikai okokból, a társadalom integrációs folyamatait kellene erősíteni. Bizonyos integráló hatást persze kifejt az a kommerciaiizálódás is, ami a kereskedelmi csatornák működésének következménye. De egy ország társadalmának összetartásához ennél többre van szükség. — Mire gondol? — A kereskedelmi rádiózásra és televíziózásra az a jellemző, hogy a fogyasztói társadalom egydimenziós értékrendjét közvetíti. Elsősorban a pénzt, a fogyasztást, a szépséget, a sikert és a sikeres embert övezi reklám-glóriával, más értékeket pedig — például olyanokat, amelyek a magas kultúrában fejeződnek ki — háttérbe szorít. Lényegében egyfajta transznacionális tömegkultúrát közvetít, s szinte mindent elhagy, ami az adott nemzeti kultúrába tartozik, a mi esetünkben tehát mindazt, amit a magyarországi kultúrában hitelesnek lehet nevezni. — E másfajt» értékrend és kultúra képviselete ezek szerint a közszolgálati csatornák dolga. — Igen, ezért kell megerősíteni a közszolgálati csatornákat, miközben zöld utat nyitunk a kereskedelmiek előtt. Ebből következik az is, hogy a kereskedelmi rádiózást és tévézést nem a közszolgálati rovására kell kiépíteni. Nálunk nem egészen három országos televíziós csatornát lehet kiépíteni. A kereskedelmi televíziót nem úgy kell országossá tenni, hogy a meglévő két közszolgálatiból veszünk el egyet, hanem úgy, hogy például a korszerű kábeltévé-hálózatot fejlesztjük, külföldi tőke bevonásával, s ezáltal modernizáljuk a távközlést s vele az országot. \ — Ha már a kábeltévéről beszélőnk, nemcsak központi műsorról, csatornáról lehet szó. — Helyi csatornákról is, amelyek közszolgálati és kereskedelmi feladatokat egyaránt elláthatnak. Ehhez azonban szintén bővíteni kell a technikai lehetőségeket, és végig kell gondolná, hogyan hatnak egymásra a különböző törekvések. — Az önök munkabizottsága mindezt végiggondolta? — Megkíséreltük, bár elképzelhető, hogy az általunk megfogalmazott koncepció túl sokat markolt. Legalábbis a jelenlegi helyzetben, amikor a társadalom mintha nem volna vevő az átfogó, hosszú távú kommunikációs politikára. A politikusok sokszor érzelmeknek, indulatoknak vagy az egymással szembeni taktikázásának rendelik alá megnyilatkozásaikat, s nincs elegendő ténybeli tájékozottságuk sem. Akik viszont jól tájékozottak — a területen dolgozó államigazgatás és állami vállalati szféra szakemberei —, .tudják, mit akarnak: a frekvenciát, a rövid távon legkönnyebben hasznosítható erőforrást szándékoznak áruba bocsátani. A Magyar Műsorszóró Vállalat például bejelentette privatizálási szándékát, ami azzal is jár, hogy a külföldi tőke becsalogatásához valami vonzót kell felajánlania. S mi lehetne vonzóbb annál, mint egy, korábban az MTV-nek kiépített csatorna? A vállalati érdek szempontjából racionális lehet a közszolgálati televízió egyik programjának privatizálása. A politikai rendszer és a kultúra szempontjából viszont nagvon-nagyon vitatható az ilyen törekvés. — VUazakanyarodtunk az elejéhez: a problémát egészében kell áttekinteni. Leiz most erre lehetőségük a törvényalkotóknak? — Nem tudom. Remélem. Csak abban vagyok biztos, hogy itt összefüggő kérdésekről van szó, s mihelyt valaki egyet is ki akar emelni közülük, zavart idéz elő az egész rendszerben. Ez legfeljebb pillanatnyi érdekeket szolgálhat, s nem egy hosszú távú koncepció megteremtését. Varsányi Gyula
