Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)

1991-04-03 / 8015. szám

Népszabadság, 1991. március 27. j emberek szemében nem lesz \ több és nem is lehet több, i mint a régi „önjelölt” nó­­, menklatúráé. Valójában ez az f egyik forrása annak a tény- i nek, amit kelet-európai insta-Íbilitásnak neveznek. Moszkvától Budapestig fo­lyik már a tánc, már-már tín­­t nepelne az új uralkodó osz­tály, a nomenklatúrapolgár­ság, de még fél, még nem biztos magában, még nem lát­ja világosan nemzetközi kap­csolatait, világgazdasági be­ágyazottságát, látja viszont a társadalomtól való rohamos elszakadását, elszigetelődéset. Olyan győztes, amely nem látja igazi történelmi hivatá­sát, fél attól, hogy nemsoká­j ra számot kell adnia gazdasá- I gi teljesítményéről, amivel i egyedül igazolhatná történal­­mi létezését. Vele szemben az j igazi polgárosodás fő táma- I szaként megjelölt vállalkozói, j kisvállalkozói polgárság, í amely nem csupán az állami vagyonból „halmozott fel", hanem a magántulajdonos szektor igazi gründolója le­hetne, úgy érzi, vereséget szen­vedett. E réteg, amely a „par­­venük forradalma” győztesé­nek érezhette magát még két évvel ezelőtt is, most úgy ér­zi, hogy több millió magyar állampolgárral együtt ő is az új nómenklatúrapolgárság lét­rejöttének költségeit fizeti. „Szatócs” marad, de vissza­sírja a Kádár-rendszer biz­tonságát, amelyben csak a „gazdasági bűncselekmény" | veszélye fenyegette, most vi­­| szont egy ismeretlen erőtől, j egy gazdaságilag kedvezmé­­! nyezett réteg monopóliumától, privilégiumaitól függ. Mi történik akkor, ha a társadalmi-politikai erőviszo­­| nyok megváltozásával az új tulajdonosok, az új privilegi­zált rétegek elveszítik mosta­ni pozícióikat a parlament­ben? Ez az a kérdés, amely bizonytalansággal tölti el a nómenklatúrapolgárság kép­viselőit éppen úgy, ahogyan a „szatócspolgárságot” is ez nyomasztja, hiszen ők sem kívánják vissza a „szabad” i meggazdagodás adminisztra- i tív-állami korlátáit, még ke­­' vésbé valamiféle népi ellenőr­zést. De gondoljunk arra, ha az 1948—49-es államosítások még több mint 40 évvel ké­sőbb is megkérdójelezhetők, vajon mi történik egy olyan privatizációval, amely az el­múlt évtizedekben az állami vagyonban felhalmozódott munkát a nómenklatúrapol­gárság, illetve intézményei és a mögötte álló uralmi elitek javára sajátítja ki. Az insta­bil politikai helyzetben ez táp­lálja azt a társadalmi talajt, i amelyből a populizmus külön­­f böző formái tarjadnak ki. Krausz Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom