Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-16 / 8024. szám
Magyar Nemzet 1991. Április 12. Költözzünk ki a Moncloából! Cgy fest a dolog, mintha a magyar parlamenti pártok étköltözőben lennének a madri- j di Moncloa-palotába. Ez a csodá- j latos, vörös és fehér kövekből I épített palota a Grecóról elneve- I zett madridi utca északi végénél van. Franco idején az állami díszvendégeket helyezték el falai között. Jelenleg ez a miniszterelnök rezidenciája. Hogyan kerülünk ml a |Moncloába? Ügy, hogy 1977 őszén, két évvel Franco halála, de alig néhány hónappal az első többpárti választások után ebben a palotában kötött egyezséget a kormány- . zó Soares-kabinet a parlamenti pártokkal és a szakszervezetekkel. Magyarországon több hasonló kísérlet után, most a Fidesz indítványozta, hogy a parlamentben képviselt hat párt megbízottai üljenek össze egy „Moncloa-típusú” tanácskozásra. Ennek az lenne a célja, hogy néhány alapvető gazdasági és politikai kérdésben konszenzust érjenek el, ami megkönnyfthetné az ország előtt álló és most sokszor terméketlen vitákba fulladó sarkalatos rendszerváltási problémák megoldását. A nem létező magyar Mondoapalota nem létező termeiben azonban meglehetős zűrzavar uralkodik. Eddig jobbára csak az derült ki, hogy a potenciális résztvevők mindegyike másra gondol, amikor a „magyar Moncloá’’-ról szó esik, és valójában az egyes pártokon belül is ellentmondásos vélemények csatáznak egymással. Hivatalosan, e sorok megírásáig mindenesetre, csak az MSZP, a szocialisták vetették el a Fidesz javaslatát. A hasonlóság tehát annyi — és nem több —, hogy 1991-ben Budapesten (éppen ügy, mint 1977 őszén Madridban), valamiféle parlamenten kívüli „nemzeti megállapodás” születnék. A „magyar Moncloá"-ról áradó cikk- és nyilatkozattömeg többnyire érthető módon azt hangsúlyozza, hogy melyek az eltérő helyzetből fakadó különbségek, s ezek emlegetése során sok bölcs és igaz dolog hangzik el. Így például szinte minden elemző kénytelen „bevallani", hogy a Moncloa-palotában a spanyol kormány voltaképpen a baloldallal kötött paktumot. Hiszen a tárgyalóasztalnál a megbeszéléseket kezdeményező, és az illegalitásból éppen csak kiemelkedett kommunisták mellett ott ültek a már akitor tömegpártnak számító (és ma kormányzó) szocialisták. Az akkori spanyol konzervatív-centrista Soares-kormánytól jobbra lévő ultrakonzervatív erők lényegtelen szerepet játszottak. Annál nagyobbat viszont a szakszervezetek. Mégpedig egyrészt a kommunista befolyás alatt álló munkásbizottságok, amelyek akkor a szakszervezeti többséget alkották. másrészt a szocialista párthoz kötődő UGT. Mindkettő (és ez nagyon lényeges különbség) már az illegalitásban, a Francorendszer alatt, kivívta nemcsak a spanyol munkások abszolút többségének tényleges elismerését, hanem azt is, hogy a munkáltatók ezeket a szakszervezeteket — és nem a Franco-rezsim korporativ ilszakszervezeteit — ismerték el legitim tárgyalófélként. A szak- ] szervezetek képviselői tehát a i Moncloában (elnézést, a Magyarországon manapság nem divatos kifejezésért), a munkásosztály legitim megbízottjaiként ültek a tárgyalóasztalnál. A magyar hatpárti tanácskozás esetében erről nem lehet szó. mert nálunk e pillanatban nincsenek alulról épült, világos mandátumot hordozó és tömegbázissal rendelkező legitim szakszervezetek. De nem lehet szó azért sem, mert a magyar parlamentnek egvetlen pártja van, amely magát egyértelműen baloldaliként és j szociáldemokrataként definiálja. Am, ez egyben a bukott kommunista rezsim uralkodó pártjának reformer elemeiből szervezett utódpárt is, amelynek politikai mozgástere e tehertétel miatt éppúgy korlátozott, mint koalícióképessége. (Feltehetően ez részükről a .magyar Moncloa” elutasításának mélyenfekvő oka.) Már ennyi különbség is elég lenne ahhoz, hogy érthetetlennek tartsuk: miért kell „magyar Moncloá”-ról beszélni? Vannak azonban lényegesebb különbségek is, amelyekről sokkal kevesebb szó esik. Ilyen mindenekelőtt az időpont kiválasztása. ■ A spanyol kormánynak a válasz> tások után első dolga volt hogy I konzervatív-centrista erő létére ■ az abszolút többség birtokában ' is elfogadjon egy kommunista (!) kezdeményezést a párbeszédre, még mielőtt megkezdi a parlamentáris demokrácia törvényi kereteinek, vagy éppen az alkotmánynak a kidolgozását. A másik lényeges különbség összefügg azzal a különös szemérmetességgel, amellyel Magyarországon elkerülik a „kapitalizmus" szót, és következetesen „piacgazdaságról" beszélnek. Az SZDSZ egyik hangadó személyisége, Tamás Gáspár Miklós például, aki elveti a „magyar Moncloa” gondolatát, ebben a vonatkozásban azt írja, hogy az igazi Moncloapaktumot „a piacgazdaságot bevezetni óhajtó" Soares-kormány kötött egy olyan baloldallal, amely „ezt hevesen ellen*.... . Ez tévedés. Spanyolországban senki nem akarta „bevezetni” a piacgazdaságot, és teljesen értelmetlen lett volna bárki részéről, hogy ezt ellenezze. Spanyolországban ugyanis piacgazdaság (magyarán kapitalizmus) volt a Franco-rendszei egész időszakában. (Legfeljebb , arról lehet szó hogy a polgárhá; ború utáni években a falangista | doktrína szellemében szigorúan i önellátó, autark politikával, eröf teljes kormányellenőrzéssel és i erőszakolt iparosítással.) Franco t magának a tőkés rendszernek a i tulajdonviszonyait és gazdasági i intézményrendszerét sohasem i zúzta szét. Nem zúzta szét minde- I nekelótt a bankrendszert, amely | azután az ipari tőke támogatásá- I val már az '50-es évek derekától I kezdve széttörte a kapitalizmus falangista modelljét, és 1959-től kezdve (szorosan együttműködve az IMF és a Világbank szakértőivel), egy „csaknem modern", minden szempontból Amerika- és Európa-orientált kapitalista piacgazdaságot hozott létre, amely i Franco halálakor (a szó minden l értelmében) már virágzott Spaj nyolországban. A spanyolok tehát „fel voltak