Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-16 / 8024. szám
Magyar Nemzet 1991. Április 12 lo mentve" ama gyötrelmek alól. amelyek nálunk az ellenzéket és magát a koalíciót is belülről szaggatják, hiszen előttük csak a modell- és nem a rendszerváltás feladata állott. Ez tette lehetővé, hogy az eredeti Moncloa-paktum egy stabilizációs gazdaságpolitika érdekében létrehozott kifejezetten pragmatikus ideológiától mentet politikai alku lehessen. Az alkuban megtestesülő konszenzus egyértelműen az inflációt tekintette első számú közellenségnek, és félreérthetetlenül vállalta a modernizálás és stabilizálás éraként a munkanélküliséget. A paktum segítségével meg lehetett őrizni Spanyolország társadalmi kohézióját, és kezelhető méretűvé lehetett tenni az inflációt. A Moncloa-paktum jelentette a referenciakeretet a szocialisták számára is, akik a paktum után öt évvel kormányra kerültek. Ez nemcsak méreteiben és arányaiban, hanem legmélyebb lényegét tekintve is gyökeresen más helyzet, mint amivel a „magyar Moncloa" tárgyalásaira készülőknek szembe kell nézniök. A legdöntőbb azonban a politikai, ha ügy tetszik, a pártpolitikai különbség 1977-ben a Moncloa-palotában Soaresnek nem volt koalíciós problémája. Az ő kormánypártja gyűjtőpárt volt ugyan, (és fél évtized múlva szét is hullott), de a paktum pillanatában a jó értelemben vett konzervatív-centrista erők abszolút többséggel kormányzó gvűjtöpártja volt. Soares-nek volt világos jobboldali ellenzéke, (a múltba tekintő radikális jobboldal pártja, meg a nyílt fasiszta nosztalgia törpepártja), és rolt teljesen világos baloldali ellenzéke is. Itt érünk el a dolog politikai lényegéhez. Nevezetesen ahhoz, hogy a magyar parlamentben egy önmagát jobbközép koalíciónak nevező formáció kormányoz. Ettől jobbra a magyar parlamentben nincs politikai párt, mert a radikális-populista jobboldal benne van a koalícióban, sőt annak vezető pártjában is. Ezért ez a koalíció belülről gerjesztett, erős nyomás alatt kormányoz. Nyíltan meg kell mondani; ha a „magyar Moncloa" összehívásának van igazi politikai értelme, az a koalíció átformálása lenne. Ha úgy tetszik, „Antall József nagy tévedésének” korrigálása, amely azonban egyben kisebb mértékben az SZDSZ tévedése is volt. Nevezetesen az, hogy nem ismerne fel a helyzet „nemzeti szükségállapot"-jellegét, nem jött létre nagy koalíció v^gy annak valamely változata, hanem az MDF élén a miniszterelnök a kisgazdapártot vette be a koalícióba. Már akkor látnivaló volt, hogy a kisgazdapártnak nincs korszerű, átfogó és mérlegelhető programja (eltekintve a vészterhes következményeket ígérő kártalanítási törvény „kisgazdamodelljétől"). £s nincs olyan politikai vezetése sem, amelyet európai színvonalon egyáltalán értékelni lehetne. Jelenléte a koalícióban azzal a következménnyel Járt, hogy az MDF populista-ultranadonalista szárnya természetes szövetségest kapott. A „magyar Moncloa”, e voltaképpeni értelméről, a kormánykoalíció átformálásáról, a miniszterelnök (érthetően) nem beszél, és a hatpárti tanácskozásokat jószerével úgy fogja fel, hogy annak feladata a törvényhozás munkájának meggyorsítása, és a fő kérdéseken belül is csak az alapelvek egyeztetése — tehát, a jelenlegi koalíciós politika megtámogatása. Az MDFpopulista szárnya persze, így is érzékeli a veszélyeket, és a miniszterelnöktől eltérően vagy élesen elutasítja, a „magyar Moncloa" gondolatát vagy baljós hallgatásba burkolózik. Az ellenzéki oldalon a javaslattevő Fidesz hivatalosnak tekinthető dokumentumokban ugyancsak kerüli ezt a kérdést, de azért Orbán Viktor egy nyilatkozatában mégis úgy vélte, hogy „a kisgazdákkal nem lehet együtt kormányozni. Ezt a kérdést mielőbb tisztázni kellene". Kis János, a kétségeket hangoztató SZDSZ vezetője ebben az ügyben félreérthetetlenebbül fogalmaz, és a hatpárti nemzeti egységkormány gondolatától a kisebbségi kormányig, vagy a Fidesz kormányba lépéséig a koalíció átformálásának egy sor lehetséges változatát villantja fel. Kezdeményezők vagy kételkedők: azért ez meglehetősen világos beszéd. A kérdés lényege persze az, hogy mindez egyáltalán lehetséges-e? Valójában nem lehet tudni, ho$y a miniszterelnök eljutott-e a koalíció átformálásának kényszerű elismeréséig, és azt sem, hogy ha netán igen, akkor lehetővé teszik-e számára ezt az MDF belső erőviszonyai. Az esélyek nem kedvezőek — de ez nem változtat azon, hogy a hatpárti tárgyalások értelme egy olyan új koalíció lenne, amely megszabadítja az. MDF fő áramla- i tát a rá nehezedő nyomástól, és a koalíció soraiban megjelenő szélsőségeket oda helyezi át, ahofrá j azok valók, egy legitim jobboldali parlamenti ellenzékbe. IV em nagyon érthető, hogy a hatpárti megbeszéléseket kategórikusan ellenző Tamás Gáspár Miklós például (másokkal együtt) miért tekinti mindezt antiparlamentáris akciónak, amely felrúgná a többség-kisebbség viszonyon alapuló parlamenti helyzetet. A parlamentarizmus gyakorlata nem kizárja, hanem egyenesen feltételezi a paktumokat: pártok szakadását, pártszövetségek felbomlását, és új pártszövetségek létrehozását. Példák tucatjai mutatják, hogy ehhez nem kell új választás. Ehhez csak az kell. hogy a résztvevők — pártszövetségekból-koalíciókból kilépők, és oda belépők egyaránt a parlamenti demokrácia és „piacgazdaság" i hívei legyenek. Mindehhez azonban felesleges * dolog verejtékezve, és gyötrelmes j igyekezettel méricskélni, hogy miben vagyunk azonosak 1977 Spanyolországával — és miben különbözünk tőle. Itt valami egészen másról van szó. Ez egy másik világ. A Moncloa kincsekkel teli termei — nem a mi otthonunk. Költözzünk hát ki a palotából, egy magunk tervezte. szerény, óm korszerű házba. Gömóri Endre
