Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-15 / 8023. szám
BESZÉLGETÉS GRÓSZ KÁROLLYAL MÚLTRÓL. JELENRŐL. JÖVŐRŐL (1.) KADAR ÓVATOSSAGA ATRAGADT A VEZETÉSRE „JELCIN DEMAGÓG, AKI NEM ZAVARTATJA MAGÁT A TÉNYÉKTŐL" I A Kádár-korszak alkonyának maghatározó politikusa volt Grósj^Károly. Útja a hatalom csúcsára nem volt sem egyenes, sem konfliktusok nélküli. Dolgozott az MSZMP központi apparátusában, volt megyei első titkát, majd a fővárosi I pártbizottság első embere. A nyolcvanas évek második felében, a gazdasági-politikai válság tetőpontján lett ministterelnök, majd e funkció mellé az 1988 májusi párlérlekczleten megkapta Kádár marsallbotját is. Amilyen ellentmondásos volt ez a kor, annyira szélsőséges megítéléseket kapott az egyik főszereplő, Grósz Károly is. Napi csatáit nem is annyira a kibontakozó, egyre erősödő ellenzéki mozgalmak ellen, hanem sokkal inkább a saját pártján belUl kellett megvívnia. S mivel a nyilvánosság előtt leginkább a reformerőkkel kellett megküzdenie, hamar konzervatívnak kiáltották ki. A rendszerváltozás nyomán eltűnt a magyar politikai életből, teljesen visszavonult. Nyilvánvalóan még mindig korai pályafutásáról tárgyilagos képet adni, de annak mindenképpen itt az ideje, hogy ai elmúlt néhány év történéseiről megismerhessük gondolatait. ' V/ t KŐSZEGI FERENC,, SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN — Gorbacsov hatalomra kerülése után körülbelül mikor és miként tudatosodott a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésében, hogy jelentős változások várhatók a Szovjetunióban? Készültek elemzések a várható világ- és belpolitikai következményekről? — A gorbacsovi politika irányát, a várható fejleményeket csak fokozatosan ismertük faLViezonyl ag hamar; észleltük a koncepcióváltást, de tartalmát kezdetben még nem igazán értettük. Őszinte tisztelője voltam és vagyok Gorőaesounak, s kívánom, hogy az általa képviselt szellemiség győzedelmeskedjen, de azt is el kell mondanom, hogy kezdettől úgy éreztem, a szovjet főtitkár alapvetően a helyzet kritikájával foglalkozik. írásaiból, nyilatkozataiból egyértelművé vált a fennálló intézményrendszer tarthatatlansága, de a megoldásra, a kiútra nem adott kellő I választ. Gorbacsov elsősorban a felépítményre, annak korszerűsítésére koncentrál, a gazdasággal viszonylag kevesebbet törődik. Koncepciójának ez a leggyengébb pontja, s ez az ellentmondás kezdettől fogva jelen van politikájában, j Saját tapasztalataim alapján most már tudom, hogy hiába van többpártrendszer, hiába korszerűek a politikai intézmények, ha nem lesz mit em ni, akkor a nép elsöpri a rendszert, az összes reformmal és modernizációval együtt. Gor~bacsöv FgázdáSSgi kérdéáék” ben még nem érlelte ki koncepcióját, nem igazán dolgozta ki az ezen a területen szükséges lépéseket, teendőket. Szemben a politikai élettel, ahol nagyon is egyértelmű programmal lépett színre — ez már első megnyilvánulásaiból világos volt. Minderre a magyar vezetés nagyon lassan reagált, nem tudta eldönteni, hogy az új szellemiségből mit tud vállalni, illetve támogatni. Ebben a kérdésben is igen nagy szerepet játszott Kádár János, aki rokonszenvezett a szovjet főtitkárral, s egyébként is régről ismerte. Persze ez a rokonszenv alapvetően az embernek szólt, a politikussal szemben már fenntartásai voltak. Kádár nem igazán tudta már követni Gorbacsov dinamizmusát, a megújulás felgyorsult ütemét. Már nem volt az MSZMP elnöke, nagyon beteg volt, amikor egyszer lakásán felkeres- | tem és beszélgetésünk során I a szovjet főtitkárra terelődött a szó: Kádár megismételte, hogy nagyon kedveli Gorbacsovot, de attól fél, elveszejti a Szovjetuniót és a szocialista tábort. Mindvégig fenntartásai voltak a gorbacsovi új politikai gondolkodással szemben, a ez leginkább óvatosságában nyilvánult meg. Ugyanakkor rendkívül kemény belső vívódásai voltak, amelyeket végül is nem tudott feloldani. Képtelen volt követni a megújulás ütemét, végeredményben inkább veszélyesnek tartotta, úgy érezte, nincs eléggé átgondolva. — Talán úgy vélekedhetett, hogy csupán egy új Hruscsov került hatalomra, akinek az uralkodása rövid, átmeneti jellegű lesz. — Igen, valószínűleg ez is felmerült Kádár Jánosban. Többször mondta ugyanakkor azt is: Gorbacsov r.ogyon előre szaladt, s a szovjet lakosság, valamint a pártveze- j tés többsége nem tud lépést 1 tartani ezzel az irammal. Az is tény, hogy Kádár a szovjet megújulást megelőzően úttörő szerepet játszott a reformfolyamatok támogatásában. Külpolitikai kérdésekben az égadta világon semi.iiféle fenntartása nem volt a gorbacsovi kezdeményezésekkel szemben. Csupán azt nem értette, hogy miként fog m^jd alakulni a szocialista országok közötti jövőbeni viszony, s hogy a Szovjetunión belüli belpolitikai változások milyen természetűek lesznek. S amikor kételyei voltak, akkor óvatossága vált uralkodóvá és ez átragadt a magyar politikai vezetés többségére is. Következésképpen a gorbacsovi politikát nem értékeltük súlyának megfelélően, a hozzá való viszonyunkat igazából nem fogalmaztuk meg. Jellemző volt minderre az SZKP főtitkárának budapesti látogatása. Amikor Gorbacsov találkozott a legfelső vezetés tagjaival, akkor tartott egv rövid bevezetőt, majd arra kérte a megjelenteket, hogy beszéljenek a gondjaikról, mondják el, miként vélekednek a Szovjetunióról, a magyar problémákról. Kötetlen, őszinte beszélgetést akart, de mindenki hallgatott. Szinte kínos volt a csönd —jól példázta a magyar vezetés viszonyát a gorbacsovi gondolatkörhöz. Egyénenként persze mindenki felismerte Gorbacsov jelentőségét, de mint közösség, mint j Pesti Hírlap, 1991. április 4.
