Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-15 / 8023. szám
Népszabadság, 1991. április 10 U Példázat csonkolt akácokkal *-i ír Kedves Tanács István! Örömmel ismétlem meg — egyszer már személyesen is elmondtam neked —, hogy ünnep számomra, ha cikkedet olvashatom a Népszabadságban. Nemcsak azért, mert úgy vélem, egyike vagy a legjobb publicistáknak (szemléletesen, pontosan fogalmazol, egy-egy megállapításod szállóigeként terjed, legalábbis az én köreimben), hanem azért is, mert ahhoz is van erkölcsi bátorságod, hogy elkötelezetten és átgondoltan vállald a baloldalt De most már másodszor szomorodtam el miattad. Először március 23-i cikked miatt (Egy év magány). Ez is kiváló írás persze; nagyvonalú, baloldali helyzetelemzés. Mégis fájdalmas és igaztalan, ahogy a Szocialista Párt tagságát jellemzed. Mit mondasz, kik ők? 1. óvatlan karrieristák, 2. bólogatójánosok, 3. akik nem mertek máshová lépni, mert féltek, hogy kiebrudalják őket, 4. akik nem elég erkölcstelenek ahhoz, hogy lelépjenek. Ennyi. Két okból tartom ezt igaztalannak. Először, mert csak a szocialista tagságot „elemzed” ilyeténképpen, 3 többieket nem. Róluk szólva eszedbe sem jut, hogy a tagságot firtasd. Vajh’ a többi pártba csupa feddhetetlen, tiszta múltú, józan, bátor, megfontolt ember lépett volna? Karrierista, fejbólintó, menedéket, kibúvót kereső egy szál sem’ Másodszor, mert ezek szerint meg sem érintett a gondolat, hogy a szocialisták között olyan is lehet, aki őszintén, meggyőződésből, a társadalom, a nép, a nemzet iránti elkötelezettségből vállalja azt az eszmét, amelynél ma karrier szempontjából kedvezőbbet is lehet találni. Ügy adódott, hogy mostanában sokat fordulok meg ennek a pártnak a köreiben. Egy már-már hosszú élet tapasztalatai alapján tanúsítom, hogy ebben a pártban Itt és most sok kitűnő, bátor, becsületes, tiszta emberrel találkoztam, a társadalmi igazságosság őszinte híveivel, igaz magyarokkal, idősebbekkel és fiatalabbakkal, akik nem az általad felsorolt négy okból vállalták, amit vállaltak, és akár máshová is elmehettek volna. Nagy emberi élmény nekem, hogy megismerhettem a bennük bontakozó közösséget Az 6 ismeretükben állíthatom, hogy a Szocialista Párt egyetlen más pártnál sem alábbvaló. Nem a dicséret hiányzik. Ez a párt — mint Nyers Rezső mondta — penitencián van. Kijár neki, hogy hibáit, melyek számosak, pengeélesen elemezzék. De tőled — valamint a Népszabadságtól, mely szabad akaratából viseli fejlécén a szocialista címet — egy kicsit többet is várna az ember. Nem simogatást, hanem egy icipici empátiát. Második szomorúságom oka április 6-i cikked (Nem létező égitest). Elmondod benne, hogy miért nincs erős szociáldemokrata párt ma Magyarországon. Sok kiváló mondat mellett az MSZP-ről csak annyit mondasz, hogy neki sem érdeke, mivel a politikai karanténból a szociáldemokrácia irányába akar kitárni. Nem akar tehát •vetélytársat. A haj az, hogy ez' egyszerűen nem igaz. Egy olyan világban, amelyben csak a parlamentben három kereszténykonzervatív és két liberális párt működik, az MSZP-nek sem érdeke, hogy egyedül álljon a szociáldemokrácia mezején. Ellenkezőleg. Azt szeretné, hogy minél több erőből bontakozzék ki a baloldal politikai egysége. Mi több: ezt a szándékát az MSZP eddig is számtalan alkalommal nyilvánította ki és bizonyította be. Miközben kisebb-nagyobb szociáldemokrata szerveződések, pártok egymás között is rosszízű kamarillaháborút folytatnak, és — ahogy mondani szokták — „nem hajlandók egymással egy asztalhoz ülni”, addig az MSZP következetes álláspontot foglal el: mi nem vagyunk bírái senkinek (és bár nekünk is megvan a véleményünk), senki legitimitását nem akarjuk vitatni. Nem azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Ez a tárgya az MSZP „Szociáldemokrata Társulása” által éppen e héten rendezendő öszszejövetelnek (Szociáldemokrácia itt és most), amely mindenki számára nyitott. Mi mindenkit szociáldemokratának fogadunk el, aki annak vallja magát. Fáj nekem továbbá, hogy meg sem érint a Szocialista Párt állhatatos igyekezete, hogy következetesen képviselje a szociáldemokrata utat. Ez már nem a jövő kérdése, hanem a jelené. Lassan tudomásul kell venni, hogy a Szocialista Párt alapszabálya, programja, politikája, belső és külső működése egyaránt megfelel a modern szociáldemokrá-1 cia elveinek. j Mi akkor a probléma? Hogy | nem úgy hívják? De hiszen az Internacionálé pártjainak többségét sem (például a kormányon levő francia és spanyol pártot sem, az utóbbi neve egyenesen szocialista munkáspárt). Vagy hogy — ezt , szokták felvetni — a tagság nagyrészt „máshonnan” jött j (az egykori MSZMP-ből), te- : hát nem hitelesen szociálde- í mokrata. De tessék mondani: j a liberális pártokban minden- ‘ ki egész életében hithű liberális volt, és ma is egyértelműen megfelel a szabadelvűség nemzetközi elveinek és normáinak? És ugyanezt mondhatjuk el a nemzeti, keresztény, konzervatív és más pártok tagságáról is. És vajon nincsenek-e közöttük is régi MSZMP-tagok (hová tűnt a 800 ezer), avagy olyanok, akik tűrhetően megtalálták helyüket a régi rendszerben? Én például, ha a parlamentben körülnézek, más pártok soraiban is felfedezem néhány régi „elvtársamat”, de ezzel nem teszem kétségessé, hogy ma hitelesen képviselik j azt, amit képviselnek. J Mély történelmi logika i abban, hogy az MSZP szociáldemokrata útra lépett. A szociáldemokráciának legtöbbet a magukat szocialistának nevező állampártok tudtak ártani, * mert belülről szívták el az életerejét. Amíg csak kívülről támadták, fennmaradt, sőt erősödött, ám ettől összeroppant. Az állampárti uralom alatt csaknem kihalt a szociáldemokrácia régi nemzedéke, azok pedig, akik normális körülmények közt az utánpótlást adhatták volna, a szocialista párthoz csatlakoztak. A szociáldemokráciának most három forrásból kell megújulnia. Egyrészt azok erejéből, akik mindvégig hűek maradtak, de ők — sajnos — kevesen vannak már. Másrészt érintetlen új erőkből. Harmadrészt a „hivatalos” szocializmus megújulásra és önkritikára képes erejéből, azok akaratából, akik mindig a demokratikus kibontakozás lehetőségét keresték. Történelmileg szükségszerű, hogy a posztsztálinista országokban ez képezze a szociáldemokrácia megújulásának egyik bázisát Ha az akác koronája megbetegszik, elkorhad, tönkremegj’, kegyetlen operációval egész a törzsig lenyesik. Űj korona nő ki belőle. Így történt két évvel ezelőtt az újlipótvárosi utcák gyönyörű akácaival: siralmas látvány volt csonkjaikat nézni. De jelenthetem, hogy most mái- tisztességes új lombozat hajtott ki a csonkokon. Kedves Tanács István! Én. most szemtelenül azt kérem tőled, hogy ne csak éles és hideg elmével boncold tovább közéletünk és benne a baloldal dolgait, hanem egy kicsit szurkolj is nekünk. TudomJ hogy mostanában éppen a mega’őződéses baloldaliak, sőt szocialisták közül is sokan választják a kívülálló ítélöbíró szerepét, öngerjesztő folyamat ez: mert miután kívülről könnyűnek találják azoknak az erőfeszítéseit, akik belülről vállalják fel a baloldal új otthonának megépítését, újra és újra jó érvet találnak maguk-, nak kívülállásuk igazolására. De ha te is szeretnéd ezt az új otthont, ne vond meg tőlünk, és ne szégyellő a biztató' tekintetet Vitányi Iván
