Hungarian Press Survey, 1991. április (8014-8033. szám)
1991-04-15 / 8023. szám
Magyar Nemzet, 1991. április 10. *> „Szabad Európa, isten veted'P ' Rádiósirató o Április másodikén Rlbintzky László bejelentette: a Szabad Európa Rádió tovább csökkenti adásainak időtartamát, immár napi hat órára. A magyar osztály vezetőjének hangjából hiányzott az indulat, feszült volt ugyan, de inkább bosszúsnak hatott, semmint elkeseredettnek. Olyasfélére szorították ugyanis, amit egyetlen vezető sem tesz szívesen. Nem elég, hogy annak beismerésére kényszerült, agonizál az általa pásztorolt intézmény, hiszen a négy évtizede megszokott egész napos programok után az újabb, ismételt kurtítás már bizton a vég előjele, magyarázattal is szolgálhatott mindehhez. Indokolhatta a nyilván számára is indokolhatatlant, egy esély, egy tradíció sorvadását, vesztét. Bár megbízható felmérés nem készült róla, az elmúlt évtizedek egyik leghallgatottabb adása a müncheni volt Jelentőségére egyedül a rádióvásárlási szokásokból következtethetünk. Sokáig nemigen fogyott olyan készülék, melyet ne érzékenyítettek volna a rövid hullámra is. Emlékszem, mennyire magától értetődően tekerte az eladó karácsonyi meglepetésnek szánt jövendőbeli kis Philipsünk állomáskeresőjét a skála megfelelő pontjára, úgy a 41 méter táján. Itt jön be legjobban — fűzte hozzá. Amikor pedig az elmúlt esztendők hl-ti divatja száműzte a reésegő, túltelített hullámhosszokat, kinek volt pénze a drága toronyra, akadt arra is, hogy kiegészítőül beszerezzen hozzá egy olc9Ó, nyújtott sávos tajvani zsebrádiót, a néhai Sokolok ilyesfélére szakosított utódját. A nehézkes Orionokoh, Pacsirtákon még a varázsszemet kellett figyelni mereven, hol nyílik legszélesebbre a kapu, majd szűkíteni valamelyest, hogy a zavaróállomás fölfelére keveredjünk, s hallani lehessen néhány ! szót a zúgásból, sípolásból. Alighanem a hordozható készülékek megjelenésével köszöntött be a SZER második fénykora (az ötvenes évekbeni elsőről nincsenek emlékeim). Sikk volt a kis sípládával mászkálni, fiatalos, jópofa, vagány dolog. Kivált, ha zene szólt belőle, mondjuk a Rolling Stones nyomta a nótát, amit egy nemzedék a Teenager Parly-ból ismerhetett meg. Ekkortájt válthatták le a régi gárdát. Oj hang, új szellem! A Népszabadság nem győzött óvni tőié, gyűrött fasiszták friss kiadásban — Ismételgette leleplezón. Megengedem, lett volna miről lerántani a leplet, ha kissé ügyesebbek. Elvégre hályogkovács módjára készültek a műsorok. Napi élmény, tapasztalat nélkül, s kevéske, gyér hallgatói visz-. szajelzések mellett kellett sok órányi programot összeállítani. Vélhetően hemzsegtek a bakik, gyakori lehetett a kisiklás, hiszen fakuló emlékek irányították a szerkesztőket, a az emigrációban törvényszerűen felerősödő rögeszmék. Másodkézből szerezték a híreket, idegen forrásokból merítettek mindaddig, amíg nem sikerült megnyitni a Rádiót potenciális hallgatóságának képviselői, a formálódó etlenzék előtt. Amíg tehát nem ismerték föl kölcsönös egymásrautaltságukat, azt, hogy egy tömegtájékoztatási eszköz nem lehet meg eleven kapcsolatok híján, s a kommunikációtól elzárni próbált politikai csoportnak is létfeltétele legalább egy csatorna, amelyen üzeneteit továbbíthatja. Az együttműködéshez persze 1 mindkettőjüknek közelednie kel- ; lett a másikhoz: az ellenzékiek ; leszámolhattak balos aggályaik- ' kai, amelyek szorosan kötődtek } 1956•'történelmi megítéléséhez, a Rádió pedig áttérhetett a bolse- £ vik mintájú direkt politikai ági- >' tációról a valódi műsorkészí- | tésre. Ennek folytán a harcos an- | tlbolsevlstákat kezdték fölc9erél- ; ni profi szakemberekkel, s létrehoztak egy olyan, szerencsés műsorelegyet, amit átitatott ugyan a politika, ám nem tett teljességgel emészthetetlenné. Megszületett, vagy Inkább újraformálódott a Rádió éthosza. Ismerőseinkké, majdhogynem barátainkká váltak, kik hangjukat adták hozzá, s nagy respektusnak örvendtek volt, tekintélyekké ■ emelkedtek. A személyes hitel meg tovább növelte az adások meggyőző erejét. Tompult az éle a Rádió elleni gúnyos, illetvg dühödt támadásoknak is, mivel tanulni lehetett inkább tőle, semmint kárhoztatnia A nyolcvanas évek fordulóján, amikor a lengyel válság — a szükségállapot bevezetése — Is-, mét árnyékot vetett Kelet-Európára, pótolhatatlan szerepre vállalkozott: mintegy rezonátorként felerősítve sugározta vissza a földre sújtott, gyengécske ellenzék hangját. Nélküle elképzelhetetlen lett volna a számládét ' életben maradása, sőt, fölcseperedése. A kis példányszámú, szűk terjesztésű lapok néki ko- j rr j «,-í szonh étik páratlan hatásukat (amint azt Molnár Gusztáv, az Ellenpontok egyik szerkesztője is tanúsította visszaemlékezéseiben). Nemegyszer a szerkesztők személyére nézve is létkérdés volt, hogy időben eljuttassák kiadványaikat a Rádióhoz, mert csak az ottani említés teremthetett akkora nyilvánosságot, mely már védernyővel szolgálhatott Fontossá váltak tehát az egyéni kapcsolatok, a véletlenül még útlevéllel rendelkezők nem mulasztották el meglátogatni az Oetlingen Strasse 67-et; akik meg az emigrációt választották, mert nem bírták már idehaza, rendre bekapcsolódtak a Rádió munkájába. Hovatovább megannyi ismerős hang köszönt ránk az éterből, s a telefonhálózat korszerűsítésével, a crossbar-rendszer bevezetésével en magunkat is viszonthallhattuk. Megjelentek az első — illegális tudósítók Budapesten. Cadó György és társai , friss hírekkel szolgáltak, a Londonba szorult Krassó György pedig profi szintre emelteá gyors tájékoztatást. Míg korábban innét értesülhettünk egyedül a 67-es háború részleteiről, a 68-as prágai megszállásról, vagy a lengyel katonai puccsról, most a rituális házkutatásokat élvezhettük, mintegy testközelből. Ha egy rendőr fölemelte gumi botját, számíthatott arra, hat órakor az egész ország ismerni fog-> ja, amit tett. A hírforgalom fenntartásában jelentős részük volt a diplomatáknak is, a Rádió révén ismerkedtek össze mai politikusaink a külképviseletek vezetőivel. E kapcsolat aztán elmélyült, s az évtized második felében már bonyolult politikai játszma formáját öltötte. Eladdig önzetlen segítőnk fontos figura lett a sakktáblán. Megindult körötte, érte a küzdelem; belső ellentételt felszították, amint körvonalazódtak a politikai csoportosulások Idehaza, úgy alakultak ott is. Kié lesz a vezetés? — ez volt a Kérdés. Folyt a kiszorítósdi. Egyre érzékelhetőbbé vált a megoszjpttság, s mind szembetűnőbbé a tényleges függetlenség, a valódi szabadság hiánya. * Mintha nem • tájékoztatást keílenie szolgálnia, néha úgy tett a Rádió. Tendenciózusan elhallgatott bizonyos híreket, míg másokat túlpörgetett. Hasztalan ismételgette minden este, hogy „adónk független rádióállomás”, ha egyszer nem volt, nem lehetett az. Az amerikaiak talán nem szóltak bele a műsorkészítésbe, ám azt nem tűrték, hogy az általuk finanszírozott intézmény
