Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1-3. szám
7 Húsz éve elmúlt s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. Ott röpül a szánom az éjben Egyszer mindannyiunk számára világos lesz, bogy mi van az unt "faragott kép" mögött, Felfedezzük az igazi arcot - s ennek a felfedezésnek az eredménye csak a megalázkodás lehet. Apa és fiú, egyik generáció és másik generáció azóta is "Igen" és "Nem". Adynál az apa volt az IGEN és a fiú volt a NEM. - Ma mi akiknek nagyobb gyermekei vannak jól tudjuk, hogy nem mindig olyan biztos az, hogy a mi "igenünk" a helyes és feltétlenül hibátlan "igen" - és a "nem"-el ugyanez a helyzet! De az arra az arcra való emlékezésben apa és fiú egy generáció és a másik, és a harmadik, megint talál kozhatnak - ugyanúgy mint ahogy időnként unva, vagy nem törődve semmivel "dalo Ihatnak" a "faragó tt-képnek" Adynak 20 év kellett ahhoz, hogy kizökkenjen magabiztosságából melynek hibásságát később felfedezte. Nekünk, itt - van még hozzá 20 évünk? A lényeges mégis csak az, hogy ezzel most vissza térjünk a 105. zsoltárhoz, hogy milyen a viszonyunk Istennel és az általa küldött névvel és arccal, Jézussal! Magasztaljuk-e tényleg az 0 nevét? Vagy más neveket magasztalunk? Ot hivjük-e segitségül - vagy másban bízunk? Hirdetjük-e a népek között az ö cselekedeteit? Vagy egyszerűbb ismételgetni a keresztelési parancsból, hogy "tegyetek tanítványokká minden népeket" mintsem annak megvalósításáéií dolgozni s azért ha . kell áldozatot is hozni? Énekeljük-e, zengedezzük-e, elbeszéljük-e az 0 csodatetteit? Vagy inkább az érdekel, hogy mi mit tu-
