Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1975-06-01 / 6-8. szám

-8-emberiségre és olyan sokra lesz hatással hogy azt e­­löre senki sem tudja kiszámítani. Kétségtelen, hogy a nagy eseményeket, a sors - döntő változásokat mindig kicsiny történések idézik elő' illetve okozzák. Elképzelhetjük azt, hogy a "men£ nyék országának" kiterjedése a földön, kezdetben je­lentéktelennek tűnő kis eseményből indul ki. Az idő múltával azonban a több apró történés és befolyás e­­redményeként kibontakozik és szétterjed a világon az Isten igéje, a Krisztus országa, csak úgy amint a mustárfa ágai is terjeszkednek, A sok madár pedig, amelyek a fekete kicsiny ma­gokat keresik, azok olyanok mint a megtérő emberek, akik az Ige után áhítoznak. Minden újonnan megtért keresztyén testvér szer­ves része a kicsiny történéseknek, melyek idővel sors döntő változásokat eredményezhetnek. Próbáljuk ezt két példával jobban megvilágítani. Mindkét eseményt W. Barclay skót presbiteriánus lel - kész hozza fel Máté evangéliumát magyarázó könyvében. Egy protestáns egyházi taHÚLmozón úgy az angliai :iint az angol gyarmati egyházak kiküldöttei is jelen voltak a világ különböző részeiről. Egyik nap arról volt szó, hogy hogyan lehetne eredményesebben terjes_z feni az Evangéliumot? Többen a propaganda nyújtotta lehetőségek kihasználása mellett kardoskodtak. Egye­sek az iskolában végbemenő hitoktatásokat javasolták jobban kifejleszteni Volt olyan, aki a szépirodalmat akarta keresztyéni erkölcsös irányba terelni. Akadt olyan, aki azt mondotta, hogy az újságírók egyesüle­tére kell befolyást gyakorolni. Egy afrikai leány,bár nagy érdeklődést mutatott, nem szólt egy szót sem. A tárgyalás végén a vita vezetője az összes jelenlevők hozzászólását kérte. A szerényen hallgató leányra is sor került, aki egy délafrikai benszülöttekböl alakult egyház képviselőjeként utazott oda. A leány érdekes hozzászólása nagyon meglepte a jelenlevőket, ugyanis

Next

/
Oldalképek
Tartalom