Hitünk, 1975 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1975-06-01 / 6-8. szám
-7-Uram, taníts minket IrtasKeve Miklós Azt mondja Jézus: "Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet az ember vesz és elvet a földjébe. Ez valamennyi magnál kisebb ugyan, de amikor felnő, minden kerti veteménynél nagyobb és fává lesz, úgy hogy eljönnek az égi madarak és fészket raknak ágain."(Mt.13:31-32) A szövegben említett palesztínai mustámövény más volt, mint az, amit ma annak itt nevezünk. Az a terebélyes koronájával a két méteres magasságot is elérte Ugyanakkor a mustármag kicsiny volta köz - mondásos volt. Maga Jézus is alkalmazta tanításában ezt a hasonlatot, amikor kijelentette: "Bizony mondom nektek5 ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag és azt mondanátok ennek a hegynek, menj innen, az elmenne; és semmi sem volna ehetetlen néktek„"(Mt. 17:2) A bibliai példázatban nincsen túlzás. Megvallom, so_ ha nem láttam mustámövényt, még kevésbbé Palaeszti nában De az írások szerint ennek a fának kiterjedt ágain madarak tanyáztak. A madarak kedvelték a mustárnak a magvait és csapatostól szálltak reá. A példázatot a kővetkezőképp magyarázhatjuk: Jézus, amikor azt állitotta, hogy az ö országa 0- lyan mint a mustármag ame]vböl idővel egy terjedelmes fa lesz, arra kellett hogy gondoljon, hogy a mennyek országa kezdetben csak kevés embert ölelt fel. De idővel az Ige szétárad, behatással van az