Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 1. szám - Kiss Jenő: Forrongás katolikus szellemi életünkben
Forrongás katolikus szellemi életünkben 39 értve, úgy látszik, magukhoz tértek és ma komolyan veszik a kereszténységet. Nem célunk most az ő kereszténységüket tüzetesen elemezni, csak megállapíthatjuk, hogy az a vallásosság, amelynek annyi nagyszerű megnyilvánulását látjuk már a hétköznapi életben is, bár komoly, bensőséges meggyőződésből fakad, nem eléggé fölvilágosult és még távol marad attól a radikálisan egyértelmű magatartástól, amelyet az evangélium szelleme követel“. Befejezésül még egy idézet P. Varga könyvéből: „A nemzeti sorsközösség tudatosítása önmagában elégtelen, mert kissé elvont és általános, tehát kevés tartalmú eszme marad, amíg hiányzik belőle a dolgozó néppel, a munkással, a paraszttal, a napszámossal való sorsközösség belátása.“ RÖVID ÁTTEKINTÉST próbáltunk adni arról a belső erjedésről, amely ma a magyar katolikusság szellemi életét forrongásban tartja, s amelynek magjában társadalmi életünk egyik legidőszerűbb problémája, a szociális megújhodás kérdése áll. Nem volt célunk a vita minden pontját kimeríteni, sem szintétikus összefoglalást n5mj- tani a kérdésről: ez nagyon is korai lett volna, hiszen az erjedési folyamat még korántsem zárult le, sőt érzésünk szerint, a fontosabb és termékenyebb szakasza csak ezután következik. Mégis meg kellett emlékeznünk az ügyről, ha csak így a főbb kiszögelléseket érintve is, megkívánta ezt a kérdés felekezeti vonatkozásokon túllépő általános magyar érdeke — és még egy érdek, az eredményes kibontakozásé, amely talán könnyebben jön majd létre, ha némely kirívó jelenségekre még idejében felhívjuk a figyelmet. Ez utóbbi a vita ismertetése folyamán nagyjából már megtörtént, így erre itt nem óhajtunk ismét sort keríteni. A másik dologra azonban, t. i. a vita magjában jelentkező szociális megújulás vágyára, nehány szóban még visszatérünk. Most, így utólag megállapíthatjuk, hogy ez a vita csak azért fejlődhetett ki, mert a vitázók lényegileg teljesen egyetértenek. Egyetértenek t. i. abban a lényeges dologban, hogy szükség van szociális megújulásra, szükség van társadalmunk korszerű újjáépítésére s ebből a munkából ki kell vennie részét a magyar katolikus- ságnak is. A megkülönbözés tulajdonképpen merőben módszerbeli kérdéseken következett be. Ha nyíltan, ha hallgatólagosan, de mind két fél bizonyos mai politikai formációk függ^vényévé lett s ezzel a katolikus szociálpolitikai törekvéseket a „két oldal“ küzdelmének szokványos képletébe zárta. Az ilyenfajta küzdelmek természete aztán a most kialakult vitára is rányomta a bélyegét: az elvi párharcot csakhamar személyi áskálódások, gyanúsítgatások s az üres öndicséret hangjai váltották fel... Persze, lett volna egy másik megoldás is, az, amit az Üj Élet választott: függetlenül minden mai erőcsoporttól, megmaradni az önálló katolikus politika vonalán, kitartani a szociális pápai encik- likák szelleme mellett... Ebben az esetben ma egységesen jelentkezne a katolikusság szociális akarata, nem így többfelé tagoltan, a nem méltó harcok dultságával az arcán. t-
