Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 3. szám - Jakab Antal: Az orosz élet – szovjet írók szemével
140 Jakab Antal válasszál. — Az ilyen emberek számára nincs hely egy szovjetváOa- latnál.“ Őszinte véleményt mondani veszedelmes dolog. Egy másik tisztviselő szintén mindjárt megbánja, amikor kifakad: ,flát élet az? Nincs itt tere az egyéniségnek...“ Később más vonatkozásban: „...A féleségem, elképzelheti, egyszerű háziasszony, és még ő is azt mondja, hogy semmi sem ösztönzi az embert, semmiféle jobb kilátása nincs az embernek.“ Ez a felfogás nagyon általános lehet a Szovjet-Unióban, mert mindenik szovjet író regényében feltalálhatók a nyomai. Harcolni kell ellene a toll emberének is. A cél: az egyéni érdeket a közösség érdekével helyettesíteni, hogy a tömeg előrehaladásában oldódjék fel az egyén boldogtalansága. A célszerű táxsadalmi szatíra mellett Hja Hfnek és Jevgenyij Petrovnak van gondja arra is, hogy a Szovjet-Unió külpolitikai aspirációit szolgálja. A könyv a harmincas évek elején jelenik meg, meséje 1929-ben, 1930-ban játszódik. Európa akkor még nem gondol a háborúra, úgyszintén arra sem, hogy a szovjet állam belátható időn belül területi igényeket támaszthat. Mindenki azt hiszi, évtizedek tervszerű munkája sem lesz elég^ges a forradalom által feldúlt orosz társadalom és áUami élet megerősödésére. Kósza hírek keringenek csak a szovjet iparosítási terveiről, de korszerű potemkiniz- must sejt a világ az ötéves tervek hallatára A legifjabb nemzedék hódító dinamizmusának gyors kibontakozására kevesen gondolnak s a modem diktatúrák szervezésében rejlő óriási expanzív lehetőségekre csak a világ érdeklődésének inkább homlokterébe eső nemzeti szocializmus teljesítményei irányítják rá a figyelmet. Külföldre semmi, vagy nagyon kevés szivárgott ki a szovjet külpolitikai szándékaiból. Éppen ezért csak az eimópai olvasót lepi meg, hogy a napjainkban olyan sok diplomáciai vitára okot adó Curzon-vonál, mint figyelmeztetés az orosz tömegek felé, már a Szovjet MiUiomosha.n is hangot kap. Moszkva érti a módját, miként kell foglalkoztatni az orosz nép fantáziáját és cseppenként, de szüntelenül adagolva, hogyan lehet elérni mind bel-, mind külpolitikai törekvéseinek megvalósulását. SORRENDBEN A LEGUTOLSÓKÉN!' megjelent Csendháborító már a szovjet-orosz irodalom bizonyosfokú spiritualizálódását mutatja. A polgárháború és az utána következő évek közhellyé koptatott jelszavai lassan lehalkulnak, a zűrzavar elenyészik, a forradalmi folyamat n5nigodtabb mederbe terelődik, — a körülmények kedveznek a mese megszületésének. A török anekdotakincs félezeréve vándorló és a Naszreddin Hodzsa személyéhez fűződő mókáiban, ékeiben mélyértelmű bölcse- séggel telített kedélyvilág ihleti meg Leonid Szolovjovot. A hodzsa- tréfák „kikutathatatlan módon vándorló és mindenütt eredeti nemzeti vonásokkal megtelepedő olyan vándortárgyak, amelyek bár Naszreddin nevéhez tapadták, tulajdonképpen az örök emberi kedély egy-egy helyzetre vagy viszonyra iUő tréfás kedvének felvillanásai".^ 3 Dr. György Lajos: Magyar anekdotáink Naszreddin-kapcsolataL Erdélyi Tudományos Füzetek, 54. sz., 1933.
