Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 3. szám - Jakab Antal: Az orosz élet – szovjet írók szemével
136 Jakab Antal találni a teljesítőképesség fokozásának és a kedvtelenség eloszlatáséinak módját. Legkínálkozóbb lehetőség erre a versengés szellemének feltámasztása volt. Az egyes munkásdandároknak egymással egészen a végkimerülésig folytatott versengését kitűnően ábrázolja Valentin Katajev Hajrál-ja.. Csupa rohanás ez a könyv és csupa szuperlativus. Rohannak az emberek, a fák, a házak, sisteregnek a motorok, rohan a képzelet, a hír, egyetlen másodperc alatt eseménysorozatok történnek. A regény stílusa e szédítő dinamizmust kívánja érzékeltetni. Huszonnégy óra történetét írja le s a „történet“ valahol az uráli iparvidéken játszik. Hatalmas betonkeverő gépek mellett géppé változott emberek nyüzsögnek, talicskázzák a kavi- ceot, öntik a vizet, mérnökök egyszerűsítik minden mozdulatukat, számítják ki, hogy egyetlen félrelépés a talicska mögül a nyolcórás munkaidő egészéből perceket von le s e percek alatt újabb és újabb keverékeket lehet előállítani s meg lehet dönteni a felváltott dandár rekordját. Három váltásban dolgozik a mimkásosztag. Megállás nélkül, szüntelenül ömlik a megkevert beton a gépek szájából, a mimkás nem tudja, mi készül, de munkavezetői, mérnökei belelovalják a versengés őrületébe, csak az van a szeme előtt, hogy az előző csoport 400 keveréket készített egy munkaidő alatt, világrekord, ezt meg kell dönteni, újabb vüágrekordot felállítani, hogy a hír szárnyára vegye a dandárt. Mire azonban a jelentés befut a miuikát irányító vállalat központi irodájába és a különítmény plakátokat festegető riportere, a költő elvtárs megírja tudósítását, reszkető sürgönypóznákon jön a hír: a cseljabinszki traktor-üzemnél ötszáznégyre javították a vüágrekordot... Nincs pülanatnyi pihenés, a világrekorder dandárvezető nem ér rá az alkalmi szülőotthonban vajúdó feleségét megnézni, nem lehet lemaradni, félrenézni a napfényben fürdő tájra, tovább, tovább a végkimerülésig, az újabb rekordig. Csak valószínűtlen képfoszlányok suhannak el az agyban a környező világról, a kedves képe is csak stopper-órák mutatójának rángása közben villan fel olykor az emlékezetben. Olyan az egész, mint egy szimultán futurista vers. Nincs a könyvben egyetlen kifejezés sem a nyugalomra. Az anyag él csupán s a verseny izgalma varázsolja rá a lélek látszatát. Az anyag és a kollektív termelés dicséretének költészete Katajev könjve. Célja az, hogy mithoszt teremtsen a versengésnek s ebben jelölje meg az élet értelmét. Katajev nem volna szovjet író, ha a nyugat fiait bizonyos Ray Roupe és Leonard Darley személyében oda nem állítaná a szovjet munka csodájának szemlélésére. Orosz mérnök magyarázza nekik egy betonból készített mesterséges tó metafizikai vonatkozásait, a geometria betörését a geográfiába ... ,^ay Roupe finoman elmosolyodott. — De a geometria megbukott. A geometria nem bírta az Istennel való versenyt, önök egész tavat akartak teremteni és csak a felét csinálták meg. — Nem. Mi nem akartunk tavat teremteni. Nekünk okvetlenül szükségünk volt ipari vízmedencére. És megcsináltuk azt, elvéve a
