Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)
1944 / 3. szám - Jakab Antal: Az orosz élet – szovjet írók szemével
Jakab Antal: Az orosz élet — szovjet írók szemével Michail Solochowot, Leonid Szolovjovot, Hja Ilfet, Jevgenyij Pet- rovot (társszerzők) és Valentin Katajevet. Mind a régiek, mind az újak tipikusan orosz írók. Elárulja őket képzeletük bővérűsége, a túlfűtött szenvedélyek ábráizolásának készsége, a sok fajtából összekeveredett és egyéniségekben v^- telenül sokrétű orosz társadalom ismerete, a nagy dimenziókat felölelő szerkesztési mód és az a képességük, hogy a lélek mélységeiben végbemenő hangulatváltozásokat sokkal tökéletesebben ki tudják fejezni, mint a világ bármelyik nemzetének írói. Amiben azonban az új orosz írók különböznek a régiektől: az, hogy ők szovjet írók. Az időtlen emberi szenvedélyek ábrázolásán kívül helyet kap műveikben az időszerű társadalmi rendszer tudatos szolgálata, a hasznossági és célszerűségi elv. A mechanizált közösségi élet hatása ez a művészetre. A szovjet életszemlélet nem akar hinni a szépség öncélúságában. Érthetetlen és káros játéknak minősíti azt, ami nem hasznos. Szobornak, képnek, irodalmi alkotásnak csak akkor van létjogosultsága, csak akkor juthat el a közönséghez, ha az időszerű élet politikumát szolgálja. A szovjet írók könyveit olvasva nem tudunk szabadulni attól a mindegyre kísértő gondolattól, hogy írójuk nem is annyira meg- gjmződésből híve az uralmi rendszernek, hanem sokkal inkább megalkuvásból. Tudja, hogy a hatalommal ellentétes véleményt nem hangoztathat és semleges sem lehet, mert vagy nem kap kiadót vagy olvasó nélkül marad. A bolsevista forradalom elpusztította azt a társadalmi réteget, amely az irodalom és általában a művészet főmecénása volt. A szovjet nevelési rendszer a közel kétszázmilliós birodalom néptömegéből új szellemű nemzedékkel igyekszik helyettesíteni a régi középosztályt. Az új nemzedék számára viszont annyira friss élmény még a bolsevista szemlélet, hogy imdorral utasítja el magától és kártékony széplelkek nyafogásának minősíti azt az irodalmi alkotást, amely nem tartalmaz világnézeti állásfoglalást. A Szovjet-Unióban a közhangulat irányítói a profszojuz-tagok,^ valamint a különböző ifjúmunkás-intézmények tagjai. A hivatalos hatalmat szolgáló cenzúrán kívül elsősorban e körök igényeivel kell számolnia a mai orosz írónak. Majd csak a jövő tisztázhatja: vannak-e és kik azok az orosz irodalom művelői között, akik függetlenítik magukat a koreszmétől és inkább íróasztaluk fiókja számára dolgoznak, mintsem társadalmi kényszerűs^ből a rendszer kiszolgálói legyenek. Valószínűnek tartjuk, hogy számuk elenyészően csekély. Az író életeleme a nyilvánosság, neki az olvasóközönség az, ami a virágnak a napfény, az eső. Meg akarja mutatni magát, hatni akar. Mivel pedig ezt csak egy módon teheti, hát legfennebb — megalkuszik. Felmerül hát a kérdés: irányított-e a Szovjet-Unióban az irodalom? Az igenlő válasz önként kínálkozik, de számolva a szellemi alkotások természetével, nem ítélhetjük meg ilyen kategórikusan ezt az alapjában véve nagyon is bonyolult kérdést. Profeszionálnij szojuz =; szakszervezet.
