Hitel, 1944 (9. évfolyam, 1-7. szám)

1944 / 1. szám - Ifj. Takács Miklós: Külföldi könyvek a románokról

1 Külföldi könyvek a románokról 9 tetésnek a célját, miután belőle felvilágosítást nyer. Ügyes propa­ganda túl hosszú időn keresztül tudott Franciaország diplomáciai segítségévei visszaélni, a francia közgazdaságot kihasználni, min­den ellenszolgáltatás nélkül... A francia közvélemény ne hagyja magát többé félrevezettetni és ne higyjen egy nem létező szövetség értékében, egy összetartás és anyag nélküli hadseregben, hamar kimerülő olajforrásokban, egy ország tönkrement és ingadozó köz­gazdaságában. Az ember nem támaszkodik korhadt botra. És más­részt: ismerjük fel azt a kárt, amit országunk növekvő balkánizá- lódása okozott és lépjünk fel vele szemben kellő eréllyel; óvakod­junk a balkáni szellemtől, mely minket megfertőzni készül; tegyünk ellene, amíg van rá időnk.“ Az első fejezetben Thomas Pierre Románia földrajzi helyzetét és történelmi alakulását tárgyalja egészen a mai időkig. Helyesen látja azt, hogy maga a románság nem tudja azokat a problémákat megoldani, melyek Nagyrománia létrejöttével felmerültek. „Az ember — írja Thomas — elképzelheti egy ilyen meggyarapodásnak a hatását egy balkáni országra, mely egyáltalán nincs arra felké­szülve, hogy ilyen nagy terület közigazgatását ellássa és amely, ahelyett, hogy a hozzácsatolt népek együttműködését felhasználni igyekezne, nem gondol másra, mint őket kizsákmányolni, vagyonuk­tól és jogaiktól megfosztani, valamint velük szemben teljes bizal­matlanságot és határtalan gyűlöletet tanúsítani.“ Ami a románok eredetét illeti, Thomas is azt a nézetet vallja — érvek és ellenérvek beható tanulmányozása alapján — hogy a dákó-román kontinuitás elméletének nincsen komoly történelmi alapja. Éppen ezért „meg­botránkoztató, hogy a hivatalos francia oktatás, először Quinet hatására, majd az 1919-es felháborító szerződések igazolása céljá­ból, a románok eredetéről teljesen hamis elmélet tanítását vezette be az iskolákba.“ (20. 1.). A nagyromán politika egyik sarkpontját alkotja a kisebbségi kérdés. A szerző, mielőtt rátérne a román kisebbségi politikára, megmagyarázza a kisebbség fogalmát. „A keleti és délkeleti álla­mokban azt az állampolgárt nevezik »kisebbségi«-nek, aki etnikai származásánál, vallásánál, nyelvénél fogva különbözik a hatalom birtokában lévő néptől, ki van zárva az uralomból, többé-kevésbé teljesen, mint pl. a köztisztviselői pályáról is, és alá van vetve egy sokszor kibírhatatlan önkényuralomnak. Zaklatásnak van kitéve anyanyelvének használatában, iskoláinak látogatásában, néha még vallásának gyakorlásában is és valóban a másodrendű állampolgá­rok kategóriájába tartozik. Elvben a versaillesi, saint-germaini, neuillyi és a trianoni szerződések előírták, hogy a kisebbségeket is ugyanolyan jogok és kötelességek illetik meg, mint a többséget alkotó népet, ez azonban csak ígéret maradt és a kormányok állandóan megsértik a szerződéseket, melyekből előnyöket húztak.“ A románok kisebbségi politikáját így jellemzi: „tönkreteszik a kisebbségek iskoláit azzal, hogy önkényesen bezárják őket, vagyo­nukat elkobozzák, megsokszorozzák a kínzást tanítóikon, bebörtö­nözik felekezeteik papjait elképzelhetetlen ürügyekkel! Gyűjtő- táborral, sőt legyilkolással fenyegetik őket... A franciák, akik

Next

/
Oldalképek
Tartalom