Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Bárdossy László: Két világ között
76 Bárdossy László határain kívül székelő idegen hatóságok és hivatalok intézték legtöbbször a magyar származásúak minden közreműködése nélkül. Ha eltekintünk attól a merőben formális szemponttól, hogy a magyar király címét ki viselte, és azt nézzük, hol élt a magyarság a saját maga által fenntartott és igazgatott keretekben, akkor nem lehet kétségünk abban, hogy Mátyás királysága az erdéljd fejedelemségben folytatódott, s a fejedelemség volt a magyar államiság természetes jogutóda. Ezen a történeti és politikai tényen nem változtat az, hogy később, a török hódoltság megszűnése után ismét a nyugati részek veszik át a vezetőszerepet a nemzet életében. Más államok története is ad arra példát, hogy az állami szuverénitás időnként hol ebben, hol abban a területUeg is körülhatárolt nemzettestben helyeződik el, amíg ismét szétáradhat az egész szervezetben s a bénult tagokba visszatér az élet. Magyarországgal is ez történt. Nem Erdély »szakadt le« az anyaországról, de a bérces kis haza volt az, ami az anyaországból megmaradt. Jól mondja Ravasz László gyönyörű tanulmányában, hogy Erdély »a magyar történelmi folytonosság utolsó és egyetlen fellegvára«. Valóban ez volt. Másfél századon át itt talált minden magyar erő menedéket. S ebben »a magas hegyekkel körülzárt kis vüág«- ban alakult át a középkori rendi államszerkezet modern értelemben vett állammá. Itt találja meg a magyarság nemzeti élete a maga sajátos formáját s benne a nemzet önmagát. A keletre szorult magyarság hányszor próbálja meg, hogy helyreállítsa a szétszakadt ország régi egységét! Minden ilyen kelet- ról kiinduló kísérletet ez a vágy éltet: a nemzet természetes kiegészülésének ösztönös vágya. Míg, ha njmgatról próbálják ugyanezt, csak a Habsburgok birtokállományának gyarapítását szolgálják vele. Perdöntő bizonyíték erre az, hogy amikor a török foglalás alá került területek felszabadítása végre sikerült s újra kezet foghatott volna a keleti és nyugati magyar, a Habsburg király a keleti részeket nem kapcsolta vissza egészben az ország törzséhez, hanem a Királyhágón túli területet megtartotta egy mondvacsinált, mesterkélt különállásban: »erdélyi nag3rfejedelemség«-nek csúfolt, magában tehetetlen és életképtelen Habsburg-tartományként. De egyelőre még nem tartunk itt. A mi korunk a XVI. század. Az égen még a sápadt félhold világít s a magyarságnak az élet partjára abból a szakadékból kell visszakapaszkodnia, ahová Mohács után zuhant. A küszködés a szakadék omladékos, meredek oldalán a nemzeti lét felé: a magyarság életerejének szörnyű próbája. Népek életrevalósága nem a jólétben, de a balsorsban és a veszedelemben mutatkozik meg. Abban: milyen utakat és módokat talál, mUyen eszközöket keres magának egy nép, hogy eljusson a nemzeti és állami élet teljességéhez, s ha egyszer ide eljutott, hogyan maradjon meg benne. Az utakat, módokat, eszközöket azonban egy nép sem választhatja meg tets^e vagy vágyai szerint szabadon. A népek számára a történelmi fejlődés teremt helyzeteket. Minden népnek, a nagyoknak éppen úgy, mint a kicsinyeknek, egyfor
