Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Bárdossy László: Két világ között
Két vüág között 77 mán számot kell vetniök azzal, hogy a fejlődés hol, milyen erőket dob fel, milyen lehetőségeket nyit, milyen akadályokat állít. Még a legnagyobb és legerősebb népek sem szabhatnak életüknek egyedül irányt, már csak azért sem, mert a fejlődés bennük is végbemegy: az ő belső erőiket is folytonosan alakítja anélkül, hogy ebben céltudatos emberi akaratnak döntő része lehetne. Minden, ami valamely néppel és körülötte történik, számtalan pontról induló erők szövedéke. Olyan erőké, amelyek a nép életterén belül és olyanoké, amelyek ezen kívül fakadnak. Még jó, ha a nemzet az életét determináló belső és külső erők változó tömegéből csak néhányat is tartósan kormányozni képes. De ezzel is alig módosíthat azon a helyzeten, — legalábbis lényegesen nem — amely a többi erő működésének állandó eredménye. Ez azt jelenti, hogy minden nép ahhoz a helyzethez van kötve, amelybe történelmi fejlődése állítja. Ez a helyzet persze változó. Átalakul aszerint, ahogyan a belső erők és a külső körülmények viszonya módosul. De amíg egy-egy konstelláció tart, a nemzet Münchhausen módjára éppen úgy nem emelheti ki önmagát belőle, mint ahogyan nem ugorhatunk ki a bőrünkből. És ha a konstelláció megváltozik, a nemzet ismét ennek az adottságaihoz lesz kötve, mert életét sohasem állíthatja szabadon megválasztott körülmények és tényezők közé. Ezt még a népvándorlás korában sem tehette, mennyire kevésbbé teheti, amióta elválaszthatatlan kapcsolatba lépett azzal a földdel, amelyen él, s amely helyzetét bizonyos vonatkozásban örökre meghatározza. A változók mellett itt vannak sorsa alakulásának állandó elemei. De az, hogy a nemzet kötve van mindenkori heljrzetéhez, korántsem jelent valamiféle rabságot. A nemzet minden konstelláció urává lehet, ha helyzetének elemeit, mindenekelőtt is a maga erejének viszonyát a környező erőkhöz s a helyzet változásának irányát és mértékét felismeri, s ehhez úgy alkalmazkodik, ahogyan az legsajátosabb érdekeinek a legjobban megfelel. A népek is éppen úgy, mint az egyének, az életük adottságaiban kínálkozó lehetőségekből teremtik meg a maguk üdvét, vagy gyalázatát, gyarapodását vagy pusztulását. Helyesen élni nem más, mint helyzetünk és erőink törvényei szerint élni. Ez ismét nem jelent olcsó megalkuvást a mindenkori viszonyokkal. A nemzetnek vannak olyan életérdekei, amelyekért vállalnia kell a legnagyobb áldozatot még akkor is, ha ez súlyos kockázattal jár. Ha nem vállalja ezt az áldozatot, ha fenyegetett életérdekei védelmében nem veti be minden erejét, akkor küzdelem nélkül csapódnak össze fölötte a hullámok, s győznek azok a tényezők, amelyek életének útját keresztezik. Ilyenkor tétlenül maradni éppen olyan bűn, mint ha a nemzet oknélkül, erejével arányban nem álló vállalkozásokkal hívja ki önmaga eUen a sorsot. Minden nép bölcsességének és életrevalóságának az a próbája, hogyan találja és tartja meg egyensúlyát, biztonságát, gyarapodásának lehetőségét a nemzetek mozaikjában. Éppen, mert ennek a célnak érdekében nem teremthet új konstellációkat, annál tisztábban kell látnia azt a helyzetet, amelybe sorsa állította s le kell
