Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Bárdossy László: Két világ között
70 Bárdossy László a török historikus szerint azt akarta mondani, hogy kész haddal menni a gonosz szándékot forraló magyar király ellen. Valóban: a török haderő támadásra, hódításra mindig készen állott. S mert így volt, foglalkoztatni is kellett. Csak a siker éltette és táplálta s veszedelmessé válhatott, ha nem kap újabb és újabb feladatokat. A kivont kardhoz és a töltött fegyverhez könnyebb ellenséget és a civódásra okot találni, mint me^ordítva. Ezért ha elérhető távolságban valahol kilátás nyílt arra, hogy könnyű szerrel hódítani vagy zsákmányolni lehet, ott a török hamarosan megjelent, ha csak éppen akkor máshol nem volt elfoglalva. S vájjon hol nyílik sikerre könnyebb lehetőség, mint ott, ahol a szomszédok háborúskodnak. Nyilvánvaló, hogy a francia király ismételt segítséget kérő leveleinek döntő hatása lehetett a portán. Mikor aztán Ferenc 1526 januárjában szabadult a madridi fogságból, sietett Bayonne-ból nyugtatni a szultán levelének vételét s megköszönni a kilátásba helyezett segítséget. A kapcsolat a francia király és a porta között tehát kétségtelen s kétségtelen az is, hogy Ferencnek része volt az 1526. évi török hadjárat megindításában, amely Mohácshoz vezetett. így dűlt le a magyar bástya és így került az ozmán hatalom most már közvetlen érintkezésbe V. Károly birodalmával. Ott állt a birodalom kapui előtt. A veszedelem nagyságát persze legjobban a keleti részek érezték, ahol a császár öccse, Ferdinánd volt az úr, aki ettől kezdve — de csak ettől az időtől kezdve — most már magáénak vallotta a magyar üggyel együtt a török ellmii védekezés gondját. Még akkor is, ha a Habsburgok nem számítottak volna már régóta arra, hogy Magyarországra is kiterjesszék uralmukat s ezzel is gyarapítsák a család birtokállományát, most hogy a török Budánál járt, a politikai és katonai előrelátás egyenesen megkívánta a magyar területek megszerzését a fenyegetett örökös tartományok védelmére. Bécsben nem tudták, de nem is tudhatták, hogy ez a fenyegetés korántsem tragikus már. Nem gondolhatták, hogy ha a szultán seregeivel háromszor el is látogat még a Duna völgyébe, a török oroszlán karmai már nem elég erősek és élesek ahhoz, hogy Európa testéről újabb tartományokat tudjon leszakítani. Akkor még minden török megmozdulás félelmes és riasztó árnyékokat vetett. A támadás lett volna a legjobb védekezés. A későbbi sikertelen török hadjáratok hamarosan megmutatták, hogy csak egy félig- meddig komoly katonai fellépésnek milyen eredménye lehetett volna. De a mindig mással elfoglalt császár s az önmagával meg- hasonlott keresztény világ nemhogy a kapui előtt veszteglő ellenséggel nem mert leszámolni, de a maguktól összeomló török támadások idején még számbavehető védekezésre sem volt képes, önzésében nem törődött azzal, hogy az érte elvérzett magyarság teste ott maradt a két ellenséges tábor között a »senki földjén«. Szinte érthetetlen, hogy még a határszéli osztrák városok megerősítését is milyen könnyelműen elhanyagolták. A velencei követek
