Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Bárdossy László: Két világ között
Két világ között 71 többször jelentették, hogy még Becs sem volt úgy megerősítve, ahogyan szükséges lett volna és ahogyan azt könnyen keresztül lehetett volna vinni. Egyik követ ezzel kapcsolatban az osztrák igazgatás »molta negUgenza«-járól beszél. Ezt a feltűnő hanyagságot nem egy historikus azzal magyarázza, hogy a Habsburgok diplomáciája tulajdonképen tisztában volt a török katonai erő fogyatékosságival, s azzal, hogy ez az erő sohasem jelenthet a birodalomra komoly veszélyt. Csak az ördögöt festették a falra, hogy pénzt és katonai segítséget csikarjanak ki a birodalmi rendektől, amit aztán másfelé használtak fel. Ha nincsen is teljesen kizárva, hogy így volt, nehéz ennek a felfogásnak hitelt adni, különösen ami közvetlenül a mohácsi vészt követő időszakra vonatkozik. Károlyi Árpád írja az 1542. évi nagy német hadi vállalatról szóló érdekes tanulmányában, hogy »az 1518. évi német birodalmi g5mlés óta, — amelyen először hoztak határozatot a török veszély ügyében — alig múlt el egy év, hogy a török elleni védelem kérdése, Magyarország megsegélyezése a német császár s a birodalmi rendek elméjét ne foglalkoztatta, alkudozásaik, vitáik tárgyát ne képezte volna. Belátták, hogy az a Keleten újabb erővel támadó ozmán hatalom, amely Magyarország állami léteiét a megsemmisítéssel először csak fenyegette s rövid idő alatt tényl^ is megsemmisíté, a dolgok új rendjében nem sokkal kisebb tényező, mint az a vallás-társadalmi forradalom, amelyet az egyszerű barát templomajtóra szögezett thesisei inauguráltak.« »Ezért foglalkoztatá a birodalmi rendeket több, mint egy tucat birodalmi gyűlésen a török-kérdés...« De a rendek nemcsak tanácskoztak és határoztak, hanem — ha nehezen és késedelmesen is — 1542-ben végül tényleg összehozták azt a közel 40.000 főnyi sereget, amely július 8-án indult el Bécs alól s amelyhez Pest alatt még ugyancsak tekintélyes magyar erők csatlakoztak. Az aztán máslapra tartozik, hogy ez az akkori viszonyok között valóban jelentékeny hadsereg már tíz (!) nappal azután, hogy Pest alatt tábort vert, egy pár üres csetepaté után minden számbavehető ok nélkül szégyenteljesen szétszéledt. Ha ebben része is van annak, hogy a rendek nem, vagy csak késedelmesen és töredékében küldték a zsoldra szükséges pénzt, a csúfos és hitvány kudarc mégis elsősorban a katonai vezetés és fegyelem olyan csődje, amire talán nincs is példa a történelemben. A hazaözönlő zsoldoshad persze a szerencsétlen országot rabolta és fosztogatta, ahogyan az üyenkor mindig történt. Valósággal rendszerré vált, hogy az országban pusztít a török s pusztít az időnként idekerülő szedett-vedett zsoldos sereg, de egymásban nem tesznek kárt. Jól mondta Jurisics Ibrahim nagyvezimek: »A Mindenható, úgy látszik, Magyarországból temetőt akar csinálni«. Ha igaz volna, hogy a birodalom csakugyan tervszerűen és tudatosan nem szánt vért és pénzt a török elleni küzdelemre, ez csak azt jelentené, hogy Ferdinánd minden áldozat és kockáz^ vállalása nélkül igényelte Magyarországot, vagy területéből aimyit.
