Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 12. szám - Guoth Kálmán: A nem-magyar népelemek helyzete középkori társadalmunkban
734 Guoth Kálmán Ugyancsak vallási okok miatt esik el Málynsz negatív érve is; az tudniillik, hogy a zsidóság asszimilációját egyenesen meggátolták királyaink. A zsidóságról az egész középkornak különvéleménye volt, ami a meg-megújuló zsidóüldözésekben is kifejezésre jutott. Ez azonban tisztán vallási és erkölcsi célzatú volt, nem pedig faji vagy nemzetiségi, amint az a törvények szövegezéséből is látható. A székely kérdésben Győrffy György kitűnő tanulmánya oszlatja el Mál5msznak az eddigi felfogással szemben emelt, kétségtelenül jogos észrevételeit. Győrffy meggyőzően mutatott rá arra, hogy a székelyek nagy többségükben tulajdonképen az ország belsejéből kitelepült és összetelepült magyarok;*' így sem a nyelv, sem a nemzetségek magyar nevei nem okoznak többé nehézséget. Következésképen: asszimilációjukra sem kellett királyainknak gondol- niok, mert a székely törzs eredetileg is túlnyomóan magyar népelemekből tevődhetett össze. MINDEZEK ELÖREBOCSÄJTÄSA UTÁN azt a végső következtetést vonhatjuk le: királyaink a XI—XII. században sem akarták asszimilálni a betelepült nem-magyar népelemeket: társadalmi elemekként kezelték őket akkor is éppen úgj% mint a későbbi századokban. S ezzel Mályusz koncepciója teljessé válik: a nem-magyar népelemek helyzete mindig a társadalmi fejlődés függvénye volt, jogaik, kötelességeik ennek alapján módosultak; a XI—XII. században ők is a várszervezetben nyertek elhelyezést éppen úgy, mint a magyarság megfelelő rétegei; a XHI. századtól kezdve hasonlóan egységesen kapcsolta őket magához az államhatalom, mint például az Aranybullában a későbbi köznemesség ősét; a rendi korszak beköszöntésével ők is ugyanúgy megkapták; vagy legalább is elérhették az önkormányzati jogot, mint a megyei keretek között élő nemesség. tudatos nemzetiségi politikára. Erre éppen akkor kellene gondolni, ha nem ebbe az akkor korszerű társadalmi keretbe helyezték volna el a jövevényeket ■— a magyarsághoz hasonlóan, hanem — mintegy megkülönböztetetten, más elbánásban részesítették volna őket. ......a székelység nem egységes eredetű, hanem a magyarság különböző törzseiből és a magyarsághoz később csatlakozott keleti népelemekböl tevődött össze“ — írja Győrffy. (A székelyek eredete és településük története. Ld. Mályusz Elemér (szerk.): Erdély és népei, Budapest 1941. 35. s. köv. 1.: az idézet u. o. 55. 1.). Legújabban maga Mályusz szólt hozzá a kérdéshez (A székelység eredetéről. Melich—Emlékkönyv, Budapest, 1942, 254. s köv. 1.): Győrffy eredményeit egyetlen forráshely értelmezésén kívül elfogadta, sőt lényeges pontokon ki is egészítette: a székely törzs megalakulásában részt vevő magyarság számarányát még nagyobb mértnek látja, mint Győrffy. „A zömnek azonban a finnugor nyelvet beszélő magyarság köréből kellett kikerülnie, mert csak így érthető, miért nincs székely nyelv, miért magyarok a székelyek, miért nem különböznek etnikum, népi egyéniség, műveltség tekintetében“ — írja Mályusz (i. h. 256. 1.). „Ha a székelység teljes egészében török eredetű és nyelvű nép lett volna, egy tömegben földhöz juttatva, feltétlenül sok folyót és lakótelepet kellett volna török névvel iletnie. Azonban a Székelyföld helynevei... magyar jelleg:üek ... “ „A finnugor elem (magyarság) túlsúlya magyarázza meg továbbá azt az ismert tén5rt is, hogy a székely rovásírás miért magyar írás, vagy hogy a székelység anthropológ^ial képe miért nem törökösebb, mint a magyarság többi ágáé.“ (u. o. 259. 1.)
