Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Bárdossy László: Két világ között
Bárdossy Láazlá átremegett a félelem, de ahhoz nem volt elég erős, hogy a veszedelem tudatát cselekvésre váltsa. A XVI. század első negyedének végén a magyar bástya sem állott többé. Szabad volt az út nyugat felé s az Izlam ott állt szem- től-szembe azzal a másik világbirodalommal, amely valójában csak V. Károly hitében, akaratában és elképzelésében élt. Két világbirodalom vágya lendült egsnnás felé — de már nem csapott össze. Egyik sem volt elég erős, hogy a másikkal amúgy istenigazában ölre menjen s összemérje az erejét. Két fáradt gondolat nézett egymással farkasszemet, kerülgette egymást. Néha egymás felé vágott, de egjók sem merte, de nem is tudta vállalni a döntés kockázatát. Az egyik oldalon Károly birodalma: földrajzilag össze nem függő, különbözőkép kormányzott, különéletű országok és tartományok roppant konglomerátuma. Ahány nép, annyiféle egymással sokszor ellentétes érdek. Ez volt az az alap, amelyen Károly a burgundi ház világm*al- mát fel akarta építeni. De az alap maga sem állt szüárdan. A század húszas éveitől kezdve a hitújítás mozgalma politikai síkon is súlyos bajokat és nehézs%eket okozott a császárnak a birodalom német részeiben. A protestantizmus védelmének jogcímén, de a katolikus bajor herceg közreműködésével alakult Schmalkaldeni, helyesebben Saal- feldi szövetség a birodalom határain belül fordult szembe azzal a gondolattal, atni a császár előtt lebegett. De a császári hegemónia igazi eUensége Párisban székelt. Ferenc, — akiben az egyéni becsvágyon és hiúságon túl már a francia nemzeti érzés bontogatta szárnyát — sehogyan sem akarta eltűrni, hogy ne ő legyen a legfőbb úr Európában. Ezért a folyton megújuló harcok Milánó és Nápoly birtokáért, amit ha sikerült volna elragadni a császártól, egész birodalmának hatalmi állása rendült volna meg. Még a pápák is a maguk világi hatalmát féltették s hol ebben, hol abban a szövetségben álltak össze a császár ellenségeivel. Valóságos csoda, hogy mégps majdnem mindig Károly maradt felül. Melléje szegődött a csalóka szerencse s talán ez táplálta azt a hitét, hogy tervei végül mégis sikerülni fognak. Pedig nem volt hiány más bajokban sem. A birodalom kasszájában sohasem volt elég pénz. A nehezen toborzott hadseregeket nem a győzelem vágya, nem is a rendetlenül fizetett zsold, inkább a rablás lehetősége tartotta össze addig, amíg a legkisebb ürügy nem kínálkozott arra, hogy dolgavégezetlen szétszéledjenek. A »Sacco di Roma«-nál a nekivadult zsoldosok megmutatta, mire képesek a fosztogatásban és rablásban s még saját tisztjeiket is felkoncolják, ha útjukba próbálnak állni. Szellemiekben is olyan volt a nyugati keresztény világ képe, mint a viharkorbácsolta tó. Elzer színt játszott, pokoli mélységek vak feketeségétől a hullámok taraján felcsillanó hófehérig. A megbomlott hullámok felett úgy világított Erasmus hűvös bölcsesége, mint sápadt hold Walpmgis éjjelén.
