Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 11. szám - Miles Transylvanicus: A román lelkiség alakulása a bécsi döntés óta
652 Miles Trassylvanicus ben immár katonaság, csendőrség és rendőrség és tisztviselők tiz- ezrei őrködtek a nemzeti érdekeken, s amely ünnepélyes kötelezettségét vállalta annak, hogy a haladás, a kiegyenlítődés, a népi összhang előharcosa lészen itt, őre a szabadságeszményeknek, s mértéktudó tagja a demokratikus hatalmak nagy családjának. Ma, ha visszapillantunk a modem Románia életének váltakozó szakaszaira, bizony nem tudjuk: lehet-e váddal illetni a románságot a lépten-nyomon szembetűnő következetlenségekért. (A világháború előtt például megftörtént, hogy zsinagógákat romboltak le és az erdélyi fajtestvérek „elnyomása“ ellen tüntettek csaknem egyazon időben.) Sem egyén, sem állam nem adhat mást, csak ami lényege. Egy nép, mely a múltból kormányzási gyakorlat és szervező hajlamok helyett államellenes érzéseket örökölt, s politikai és lelki helyét meg nem lelve, hánykolódik kelet és nyugat, múlt és jelen, durva önzés és gáttalan nagylelkűség közt, végzetszerűen tehetetlen játékszerévé válik a fölötte átcsapó történelmi erőknek, ösztönéletet él, hivatása még nem tudatosodott benne, hiányzik önbírálata s céljait a kevesebb ellenállás törvényének megfelelően változtatja. Elítélendő-e, ha általánosságban a román szellemiség is híven követte a végletekbe való áthajlásnak említett folyamatait? Nem egy neves költőt, írót, gondolkozót találunk, aki eszményeit és meggyőződését csaknem évenként változtatta. Világpolgárokból vasgárdista igricek, a francia szellemiség csodáiéiból ortodox propagandisták, Tart pour Tart művészekből a kíméletlen cselekvés teoretikusai lettek. Az irodalom, a művészet, a sajtó, s általában a vezető értelmiség buzgó igyekezettel, zavarba soha nem jőve, szolgálta ki az egymást felváltó rendszereket. A szellem luciferi vakmerőségeinek, bírálatának és kétkedéseinek kénköves lángját tömjénfüst fojtotta el, mely álmokkal kártalanította a realitásokkal megbirkózni nem tudó lelket. Az egyházban és az egyház által élő erdélyi román szellemiség a bódulatnak ebből az állapotából sohasem is tudott kiszabadulni. A található ritka kivétel csak a szabályt erősíti. Maior, §incai, Muresanu, Goga, Slavici, Co§buc, Agár- biceanu, Rebreanu; mind a mesterségesen felidézett s mondhatni dogmatikus keretek közé szorított álmoknak a megszállottái. Az ó- királyságbeli szellemi élet véredényeiben még találni ugyan kevés, múltból megőrzött oxigént, kérdés ám, tart-e belőle az újabb lélek- zetvételig? Komoly károsodását látjuk ebben az egész Délkelet-Európa szellemiségének. Mi, akik annakidején még figyelhettük a pányvák nélküli, csak a maga belső törvényeinek engedelmeskedő román literaturát és tudományosságot, a legkedvezőbb vallomást tehetjük róla. A francia, német, angol, olasz, magyar szellemiség ormairól alápillantva kissé nyersnek és félszegnek tűnt ugyan a lélek, mely általuk formát öltött, de erényeivel mégis meg tudta nyerni a hozzája közeledőt. Fiatal volt, vakmerő, eleven, tanulékony; nemes kalandokra mindig kész. Elég, ha a román falu-irodalomra és a román paraszt életével kapcsolatos tudományos kutatásokra hivatkozunk. Az Önelemzés, a szociális bírálat és vizsgálódás olyan eredményeit találjuk, melyek hasznosítása európai szintre emelhette
