Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Makkai János: A politikai boldogság-rendszerek
A politikai boldogság-rendszerek 623 VAGY A HALADÁS ÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁG UTÁN Az EMBERISIG aktív része állandóan elérhetetlen kimérák után fut, amikor politikai hiedelmekben hisz és magának földi boldogságrendszereket alkot. Ezekben a földi boldogságrendszerekben is van azonban egy nagy, alapvető és közös, egy állandó életérzésből fakadó örök mag. Mindegyikben felcsillan a vágy az örök haladás és az emberi méltóság megközelítése, vagy elérése iránt. Minden embercsoport, amely földi életében aktívvá válik, — tehát természeti környezetéből kitör, elszóródik a földön, társadalmat alkot s a többi csoportokkal mérkőzésbe kezd, — a haladás állandó vágyát hordozza magában, ösztönös tevékenységévé lesz, hogy az életet rendező intézményeket folytonosan javítsa, megváltoztassa és új érzelmeket új ideákkal párosítson. Régi, bevált intézményeket minden ok nélkül megún s mindig az újak, a kipróbálatlanok iránt érez fogékonyságot. Ugyanakkor párhuzamosan fejlődik ki életérzésében az emberi méltóság utáni vágy, amit senki se tud konkretizálni, senki se tud körülírni, de — mindenki érez. Negativumokból inkább föl tudjuk mutatni a lényegét. Vágyunk arra, hogy ne alázhassanak meg, hogy ne lehessenek velünk szemben igazságtalanok, hogy életünkkel és sorsunkkal magunk rendelkezzünk, hogy életünk irányát egyéni és közösségi szempontból magunk szabhassuk meg. Az evolúció életérzése mindig együtthalad az emberi méltóság elérésére irányuló vággyal. Míg mindnyájan egyforma boldogok, illetve boldogtalanok vagyunk, az élet jó és rossz hatásai nem egyszerre érnek bennünket s az egyén és az embercsoport ezért látja azt, hogy más egyének és más embercsoportok jobban élnek, jobb sorsban vannak, boldogabbak, mint ök. Az evolúció életérzése ekkor dörömbölni kezd bennünk és azt követeli tőlünk, hogy mi is érjük utói a mások jólétének állapotát. Aztán mikor mi kerülünk egyénileg, vagy társadalmi osztályimkkal jobb sorsba, a másik egyén és a másik csoport indul küzdelemre ellenünk, mert életállapotát igazságtalannak érzi és a miénket akarja magáévá tenni. Az élet eme jó és rossz hatásainak az egyénben és a tömegben való hullámjátéka hozza létre az egyének és a társadalmi osztályok, népek és nemzetek egymás elleni küzdelmeit és az örök emberi fejlődést. A földi boldogságrendszerek jelenléte ugyancsak arra mutat, hogy a politikai hiedelem — vallásszerű tünemény. A boldogság- rendszerekből nagy emberi intézmények születnek, közvetve a politikai hiedelem által, de a boldogság még időlegesen sem valósul meg. Egy-egy nép életében a boldog korszakot mindig csak az utókor fedezte föl, de sohasem a benne élő emberek. Soha egy nemzet, vagy társadalmi osztály sem állította magáról a múltban, hogy elérte a politikai, a földi boldogságot. Legfeljebb, ha valóban emelkedett életszínvonalat ért el, fölhagyott politikai hiedelmeivel, amivel azután megkezdődött — politikai hanyatlása is. MARKAI JÁNOS H
