Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - Makkai János: A politikai boldogság-rendszerek
622 Makkal János bennük, mert a lelkűket ezek az érzelmek igázzák le és az életben ezek szerint cselekszenek. A valóságban: emberi boldogság nincs a Földön. A boldogság: vágykép, amely után rohan az egyén és a tömeg, de ez a vágykép elérhetetlen, a természet bölcsessége következtében. A keresztény vallás a paradicsomból való kiűzetéssel művészien magyarázza az emberi boldogság lehetetlenülését. Ha az ember boldog volna, vagy boldog lehetne; a faj megállana a fejlődésben. További munkára, harcra, törtetésre nem volna szüksége. Az ember nem lehetne sem érzelmi, se értelmi lény a boldogság primitív és vegetatív állapotában. Az ember természetes életállapota a földön: az alkotó boldogtalanság, vagyis az állandó kielégületlenség, amely űz, hajt az egyéni és társadalmi fejlődésben. A fehér faj embere úgyszólván teljesen ebben a természeti életállapotban él és hinnünk kell, hogy az emberi lét alaptörvényeit a földön e pillanatban a fehér faj testesíti meg. A tehetségek minden alkotása a boldogtalanság érzéséből származik. A boldog ember nem volna cselekvő, nem volna aktív, nem volna alkotó és nem volna fejlődésképes. A boldogság állapotában is állandóan félni kellene annak elvesztésétől. Így egyes ember, vagy egyes embercsoport nem is lehetne boldog, mert a boldogtalanok összeszövetkeznének és ezt az életállapotot elrabolnák tőle, — csak az egész emberiség lehetne a természet akaratából boldog, mint ahogy nem az. A politikai hiedelmek nemlétező és soha el nem érhető életállapotot tűznek az ember elé, hogy ezzel konkrét cselekvésre ingereljék. És a hivés ösztöne lehetővé teszi nekik, hogy ezt a céljukat elérjék. Hiába minden értelmi felvilágosítás abban a tekintetben, hogy az emberiség tömegeinek, vagy egyedeinek boldogságállapota a faj létezése óta nem javult, — az emberek mégis mindig hinni fognak ebben. Az életnek csak a színvonala javul, de beiuie az énünket érő jó és rossz hatások nagyjában mindig ugyanazok. Ennek tudatában minden emberi cselekvés fölöslegessé válna, mert általa minden mindeggyé lesz — de a hivés ösztöne ezt az életérzést nem engedi az emberiségben kifejlődni. Amint nincs pesszimista világ- megváltás, úgy nincs más, mint optimista politikai hied,elem. Pesz- szimista vallások vannak, de olyan nép, amely ezekben hisz, az életben és a politikában nem lehet aktív. A pesszimista vallás bizonyára szellemi létfokozat egy embercsoport életében, amely meg fog változni az idővel. A természet nem akarja, hogy ugyanabban a korban az egész emberiség aktív legyen. Száz- és százmilliókat az ösztönös passzivitás és a szemlélődés életérzésével tölt el, hogy ugyanakkor az emberiség másik része uralmába hajthassa a földet. A politikai hiedelem keletkezésének korában a próféták, a vezető szellemek a legoptimistábbak, mert ők hisznek legerősebben a hiedelemben és az ahhoz kapcsolóidó boldogságban. A hiedelem hanyatlásának korában a vezetők már legtöbbször pesszimisták és csak a hívő tömeg ragaszkodik a boldogság-rendszerhez. A pesszimista vezetők ebben a fejlődési szakban már nem a nagyobb hittel, hanem többnyire csak a kialakult, inté2anényesített, kipróbált technikával vezetnek.
