Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Erőss Alfréd: Mítosz, vallás és irodalom
530 Erőss Alfréd ismeri ezt a tényt s összetöri maga fölött a burát, hogy megváltó napot keressen. Történeti sorrendben a romantika ütötte az első léket a transzcendens világosság felé. A csodálkozva föltáruló szemek két napot láttak ragyogni az égen: az igazi napot, melyet felhő takart, s egy csodálatos földszínű fénygolyót, melyet délibáb ringatott. Választania kellett. Mivel pedig még lelkében csengett az összetört bura gyűlölete, arra vette útját, ahová nem az »uralkodó rend«, hanem a lázadás vezet. Ez a szektások útja épp úgy (v. ö. Féja, Viharsarok, 118), mint az irodalomban Tolstojé, Justh Zsigmondé, s talán a legújabb nemzedéké ... A bura-törők mámora kergeti a modem embert a fata morgana napja, a mítoszok felé. A mai ember nagyon is sejti, hogy a materialista világban uralkodó »rend« nem kedvez annak, hogy kiélhesse egész valóját, nem érzi magát metafizikai biztonságban, nem találja meg végső rendeltetését és boldogságát. Kiveti tekintetének s vágyainak szálló horgonyát a titokzatos mélységekbe, mert gyökér- telen társadalmunk megkötése és megfogózása az új idők feladata. Lélektanilag innen érthető meg, hogy miért van olyan nagy keletje ma minden eszmének, amely felmondván a hűbért a materializmus sáfárjának, valami új és titokzatos életitallal kereskedik. Amint a falu népe közt fölburjánoztak a szekták, úgy a műveltebb rétegekben kapós lett a spiritizmus, a yoga, a teozófia, az ősmagyarkodás, szóval a mágiának minden fénytörése, melynek színforgatagában kering a mai világ. Ne csodálkozzunk tehát, ha a lelki- ismeretbeli kérdésre — miért divatos a népiség? — ugyancsak itt kell keresnünk a komoly feleletet. Mi az, ami divatos a népiségben? Nem csak Göre Gábor, hanem még inkább Üz Bence, Ábel, s mindazok a mesébe szökkenő szimbólumok, melyeknek titokzatossá égetett tükrében felragyogni látják a bura-törők saját eszményeiket. Ez fogja meg az olvasó képzeletét s ragadja kantár nélkül a vágyva-vágyott mítoszok felé. így lesz a »népi író« varászló s egyben sámán egy új gyülekezetben. Igéi az »új evangéliom«, melynek olvasása révületbe ejti a »híveket«. Félre ne értsen senki: nem a népi gondolat képezi megfontolásunk tárgyát, hanem épp annak tisztaságát féltjük a belevegyülő divatos, de heterogén elemektől. A mágiát akarjuk elkülöníteni mint káros salakot az aranyérctől. NIETZSCHE VOLT LEGNAGYOBB s ezért legtragikusabb sámánja az új mágiának. Szelleme hat — még ismeretlenül is — a mai irodalomban, s tudjuk, mert a napisajtó is világgá kürtöli, hogy a XX. század mítosz-csinálói állandóan műveit olvassák. »Egy nép, épp úgy mint egy ember csak annyiban értékes, amennyiben az örökkévalóság pecsétjével tudja ellátni életét« (Összes Művei, Kröner kiad. I, 195). A racionalizmusban ezt hiányolta Nietzsche s az örökkévalóság leheletét keresi a vallásban is. A napot azonban felhő takarja, csak az emberi vonásokat és gyengéket látja az egyházban, melyben apja lelkipásztori hivatalt viselt. A kereszténységet nem az Evangéliumból, nem a Szentek éle
