Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 5. szám - Szöllősy András: Magyar zeneírás

Szemle

317

már elvi kérdések fejtegetésébe bocsátkozik,!* és a magyar zenetörténeti emlékek publikációján túus érdeklődéssel fordul az egyházi zene felé is: a Kisfaludy Társaságban tartott székfoglaló beszéde,!■* valamint egyéb erre vonatkozó írásaiis ma is értékes forrásai az egyházzenénkkel foglalkozóknak. Mátray megkezdett népdalpublikációi ugyancsak Bartalusban találnak folytatóra: a „Magyar népdalok“ című hétkötetes nagy gyűjtemény (1873—96) Kodályék munkájának megindulásáig legteljesebb és legmegbízhatóbb népdalkiadványunkként szerepelt, történeti hivatkozásaikban Kodályék is igen gyakran fordulnak hozzá. Bartalus munkásságához csatlakozik Színi Károly református kántortanító működése is, aki először ismeri fel és hangoztatja munkájának előszavában a népi melódiák rendkívüli fontosságát, a nevelésben és a nemzet művészi fejlődésében egyaránt.!®

A romantikus zeneírás túléli magának a zeneművészetnek a romantikus korszakát. A XIX. század zenéjének összefoglaló rendszerezése (bár ez a rendszerezés még meglehetősen külsöleges) csak 1900-ban lát nap- világot,!7 a romantika zenei stüusára és művészeire vonatkozó részlettanulmányok és romantikus zeneesztétikánk pedig nem sokkal előzik meg ezt.i8 A letűnt stílus zenésznemzedékének tekintélye még a század utolsó harmadában is oly nagy, hogy Ábrányi Kornél tanítványa, Ságh József Liszt Ferencnek ajánlja „Magyar Zenetörténeti Lexicon“-ját (1879), a századforduló idején lassan-lassan pozitivista irányba terelődő magyar zeneírónemzedékből pedig Ábrányi Kornél mellett Káldy Gyula romantikus szemléletű kiadványai és írásai népszerűsítik a kuruc kor dallamromantikáját.!»

A SZÄZADFORDUL.Ö AZONBAN ÜJ IRÁNYT IS JELENT, olyant, amely nagyjában még ma is uralkodik zeneírásunkban. Bogisich Mihály, ^ Országos Magyar Cecilia Egyesület első elnöke, egyházzenei téren indítja el a monográfiák sorozatát,*® melyeknek nagyjában folytatói mai zenetörténeti monográfiáink. A módszer, a szempontok természetesen számtalan változáson mentek keresztül, az alapelv, a monografikus összefoglalásokra építő tudományos rendszerezés azonban Bogisich nyomán fejlődött ki. Egj^re több probléma vetődik fel a magyar zene tárgyalása során és egyre több összefoglaló kísérlet lát napvilágot. Hofecker Imre

Bartalus István: Művészet és nemzetiség, ^értekezések a Nyelv- és Széptudományok Köréből, 1876.

13 u. ö.: Adalékok a magyar zene történetéhez. U. o. 1882.; újabb adalékok. U. o. 1882.

1! U. ö.: A magyar egyházak szertartási énekei a XVI—XVn. században. Kisfaludy-Társaság Evlapjai IV., 1869.

IS U. ö.: Általános szemléje a magyar egyházak zenegyűjteményeinek. 1868. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, ül. k.-ben az egyházi zenéről szóló rész.

IS Színi Károly: A magyar nép dalai és dallamai. 1865. 2. kiad. 1872.

1’ Ábrányi Kornél: A magyar zene a XIX. században.

IS U. ö.: Tanulmány Liszt Ferenc Koronázási miséje felett (1869); Mo- sonyi Mihály élete és jellemrajza (1872); életemből és emlékeimből (1897); Képek a múlt és jelenből (1899); Zenészeti Aesthetica (1877).

Káldy Gyula: A régi magyar zene kincseiből (1890); Régi magyar harci dalok, verbimkosok (1894); A régibb és újabb magyar táncokról; XVT—XVII— XV111. századi magyar történeti énekek. Magyar Történeti Tár.sulat Felolvasásai, 1895—1897.

3» Bogisich Mihály: Melyik a- valódi egyházi zene (1878); A keresztény egyház ősi zenéje (1879); Magyar egyházi népénekek a XVnX századból (1881); Szegedi. F. I.«énárt énekeskönyve (1886); Cantus et Pas.«io hung. (1392);