Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 5. szám - Zathureczky Gyula: Jelek és változások

312

Magyar Figyelő

retete vezetett. Név szerint bírálatot csak a Termés íróiról mondtam, de ez se irányult soha személyek ellen, mindig csak az írásra ügyelt.

Vásárhelyi Z. EmU írása egyik helyén arról ír, hogy „a kisebbségből többségi néppé való átrendeződés sokban megváltoztatta (meg kellett, hogy változtassa) az erdélyi magyarság szellemi tájékozódását — mondjuk reálisabb érdekkörűvé tette“. Gyanús mondat, különösen a befejező akkord. Mit keres itt ez az érdekkör? Csak nem arra akar utalni, hogy a szellemi életet egyesek érdekkörnek nyilvánítják, amelyhez hozzáérni, amelyet keresztezni szentségtörés? Lehet, a jelzőből következtetek erre, hogy az érdekkör, amelynek reálisabbnak kell lennie, csak az életszemléletet helyettesíti. Ez az értelmezés sem pontos, de a fogalmazás is pongyola. Az erdélyi szellemet mindig a valóság megbecsülése jellemezte, a múltban is, a kisebbségi időben is és remélhetőleg ez fogja jellemezni a jelenben is, mindenkor. A felszabadulás szabadságot hozott politikai viszonylatban és más téren is, de ezt a szabadságot értelmezni és gyümölcsöző módon az életünkbe iktatni, mindannyiunknak külön- külön egyéni gondja és munkája. Vásárhelyi Z. Emilt levelében csak az indulat vezeti, az indulatosság, mert úgy érzi, hogy a Termés és mindazok, akik a Termés javára megértő szavakat ejtenek el, az ő ellenségei, személyes rosszakarói, gyűlölködő tőrvetői, akik a kenyerére törnek és akik ellen neki minden fegyverrel és főkép indulatossággal küzdenie kell. Ennek a kérdésnek magas szempontú vizsgálata esetén azonban indulata le fog lohadni és kénytelen lesz belátni, hogy a Termés is csak azt akarja, amit a Pásztortűz, odaadással, híven szolgálni a szellemet, a szépet, a magyarságot. Itt már nem a kenyérről van szó, hanem az eszméről.

Réthy Andor

JELEK ÉS VÁLTOZÁSOK

A háborús modor kérdésével bőven foglalkoznak a napilapok. Mert Uyen is van. A nagy megrázkódtatásban a társadalomnak addig szépen összesímuló részecskéi megkeverednek, ki alul volt, fölül kerül s nem egy közüle bizony fejtetőre állítva. A fokozott rend és biztonság követelménye éppen úgy hat a társadalomra, mint az igények kényszerű csökkentése és ebben a szokatlEin összevisszaságban az emberek elvesztik lábuk alól a talajt s elvesztik a kellő mértéket. Ha a kereskedő árut ad el, gyakran azt hiszi, hogy kegyet oszt, ha a vevő nem kap árut, csalást szimatol, a tisztviselő azt hiszi, hogy elevenek és holtak korlátlan ura, a munkás úgy véli, hogy ellene van az egész társadalom s a hatalmasok többre becsülik s biztosabbnak vélik hatalmukat, mint valaha. Mindezekből születik a „háborús modor“. Az a magatartás, amely nincsen összhangban sem a tényekkel, sem az egyént megillető szereppel. Türelmetlenség, gorombaság, nyegleség, hetykeség, gőg, lenézés, parancsol- gatási hajlam, mindez együttesen ismertetője a háborús modornak. Annak a modornak, amelynek eredménye a vülamoson veszekedő ember, a hivatalban gorombáskodó tisztviselő, a közintézményeknél dühöngő fél, a portás, aki nem köszön, a jegyszedő, aki elfelejtette a „kérem“ szót, az „előkelőség“, aki nem fogadja a köszönést. VáLl- tozások, szerencsére nem tartós változások ezek.

Tamási Áronnak az Erdélyi Gazdában megjelent „Üzenet“ című Cikke méltán sorakozik azok közé az írásművek közé, amelyeket cselekedeteknek szoktunk mondani és tettnek érzünk. A magyar sorsnak, a magyar jövendőnek, a magyar magatartásnak világosabb és nyíltabb megfogalmazását régen olvashattuk. Nem fájdalmasan és le-