Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Zathureczky Gyula: Jelek és változások
Magyar Figyelő 313 mondóan, de hitet adóan és erőt gyarapítóan csendül ki a cikkből Széchenyi két szava: „Egyedül vagsmnk!“ A magunk erejére va- gyun utalva, eddigi eredményeinket egyedül a magunk erejének köszönhetjük és „ugyanakkor azt is Uidjuk, hogy a meglévőt megvédeni és a még hiányzó magyeu: földeket Visszanyerni: egyedül a mi erőnkön dől el.“ De nem lehet magyarázgatni és nem lehet más formába önteni Tamási Áron gondolatait. A nagy változások idején talán helyénvaló ezért, ha szószerint idézzük szavait. „Az én véleményem szerint egyedül a felelős kormányzat dolga, hogy a harcoló nagyhatalmak szándékait és terveit éberséggel figyelje. Gondoljuk csak el, hogy müyen haszontalan dolog volna, ha mi magyar emberek azon különböznénk meg egymással, hogy vájjon ki fog győzni. Haszontalan dolog volna, mert a győzelmet nem találgatni kell, hanem hinni benne és végbevinni. Higyjünk tehát abban, hogy a mi igazságos magyar ügyünket győzelemre visszük. De kérdezhetné valaki, hogy miben áll a mi igazságos magyar ügyünk? Erre azt felelem, hogy két óriási nagy feladatból áll, nevezetesen először abból, hogy a magyar Szent Korona országát helsu'eállítsuk és minden ellenséggel szemben meg- védjük; másodszor pedig abból, hogy ebben a helyreállított magyar hazában, majd a háború után, igazságos rendet teremtsünk. Már egyszer megtörtént, hogy belső erőnkben és kitartásunkban éppen akkor bomlottunk meg, amikor a hazát külső és belső ellenség ellen meg kellett volna védelmezni. Esztelen és végzetes dolog volt. Azonban süket és vak volna az is, aki azt hinné, hogy a háború sikeres befejezése után nem kell nekünk új és igazságos rendet teremteni itthon, hanem maradhat minden a régiben. Egyik az életünk, s a másik a boldogulásunk záloga. Senkinek soha nem üzenhetünk ennél fontosabbat.*“ A cím- és rangkórság körül lankadatlanul porzik a küzdelem. Hevesen tiltakozott ellene a visszatérő Erdély és a tiltakozástól mintha meghökkentek volna a trianoni ország címesei és rangosai is. A cím és rang azonban mégis megindult hódító útjára a „bérces kis hazában“ is. Roppant egyszerű oka van ennek: a cím és rang előnyt jelent. Előnyt a kávéházban, a hentesnél, a sorbanállásnál, a hivatalokban, a vasúton és pályaudvarokon, gyűléseken, éttermekben, magánéletben egyaránt. Talán bolond is, aki nem használja. Ilyen „bolondok azonban — Istennek hála — még mindig akadnak Erdélyben jó egynehányan. Meghökkentő azonban, hogy jóllehet nehány esztendővel ezelőtt, az erdélyi magyar irodalom budapesti nagy bemutatkozása alkalmával egy erdélyi magyar író egyszerűen „herceg úrnak“ szólította a megjelent királyi fenséget — mondanom sem kell, hogy ez a megszólítás legalább olyan feltűnést keltett akkoriban, mint maga a bemutatkozó erdélyi irodalom — ma már az erdélyi magyar tudományosság egyik legkiválóbb közületében is, nemrégiben tartott gyűlésükön méltóságo- dozni kezdték egymást a méltósá- gosok. Erre talán mégse lett volna szükség. Mert igaz, hogy a cím- és rangkórság társadalmi betegség és az is igaz, hogy mindenütt a világ kerekségén ugyancsak elharapózott, de el kell ismernünk azt is, hogy külön magyar válfaját állapíthatják meg a kutatók, ha gondosan keresgélnek.A barokk Magyarországon teljes titulussal szólították egymást az emberek és a különbség a barokk és a neobarokk társadalmi forma között mindössze any- nyi, amennyi lényegben is, hogy míg akkor a nagyságos méltósá- gozta a méltóságost, az viszont nagyságolta a nagyságost, addig
