Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Réthy Andor: A Pásztortűz szerkesztőjének felelőssége
Magyar Figyelő 311 is hozzátartozik: így kellett volna a megbecsülés jogán eljárnom? Hiszen így is jártam el. Csodálkozom Vásárhelyi Z. Emil szemrehányásán. Amint cikkem elkészült, elsőnek a Pásztortűz szerkesztőbizottsága egyik tagjának mutattam meg, kérve véleményét; érthető okok miatt ugyan, amelyeket tisztelettel tudomásul vettem, véleményt nem mondott. De Kéki Béla, a Hitel szerkesztője és a Pásztortűz szerkesztőbizottságának egyik tagja, cikkemet szedés előtt Vásárhelyi Z. Emilnek is kézbe adta, ő el is olvasta, megjegyzéseket is tett reá, sérelmeit higgadtan és nyugodtan mérlegelve „meg is értettem“ és cikkem hangját a lehetőségig enyhítettem. Ki vétett itt a „több éves megbecsülés ellen“? 4. „Én nem kívánom a bírálótól, hogy újabb Kuncz Aladár legyen“. Ezeket a gúnyos sorokat is a bennünket összefűző több éves megbecsülés diktálta bizonyára. Megnyugtathatom azonban Vásárhelyi Z. Emilt, hogy sohasem törekedtem arra, hogy másnak a szerepében idétlenkedjem, a magam tehetsége szerint igyekeztem mindig a betűnek szerény, de öntudatos szolgálatára. Nagy örökségeket sem kellett átvennem, mert erre az igényt sem jelentettem be és többre sohasem vállalkoztam, mint amire becsülettel vállalkozhattam. Megtisztelő reám nézve már az is, hogy, ha csak a csufondároskodás és bántó malicia, vagy terméketlen csipkelődés kedvéért Kuncz Aladár neve mellé kerülhettem. De csúfondáros- ságból szabad-e a magyar irodalom nagyjait előrángatni, legyenek akár élők, akár holtak; egyik helyen Áprily Lajost, a másik helyen Kuncz Aladárt, és mindezt abban a folyóiratban, amely Reményik Sándor örökét volna hivatva megőrizni és g3'ümölcsöztetni. 5. „Nevezze meg a recenzor azokat az elvetlenségeket, melyek e súlyos állításra ragadták.“ Erre nem szükséges részletesen válaszolnom. Cikkemben mást és máskép ü’tam: minden felvetődő kérdésnek magas szempontú megbeszélését hiányoltam a Pásztortűzben, a vezér eligazító véleményét, amellyel kapcsolatban részletesebben vázoltam azt, amit a régi Pásztortűz mindig megadott. Hogy fejtegetésemnek ebben a részében az igazságra tapintottam rá, arra döntő bizonyítékot szolgáltat a Pásztortűznek akár épp az a száma is, amelyben Vásárhelyi Z. Emil levele megjelent. (1943 máircius 15. XXIX. évf. 3. sz.) 6. „Azt, hogy a lap mögül, a lapból hiányzik Reményik Sándor, sajnos, nem a cikkíró fedezte fel“. Irodalmi kérdésekben, irodalmi és művészeti folyóiratban megjelent cikkben, a felelős szerkesztő tollából, még ha csak személyes véleményét nyilvánítja is, ez a fogalmazás: Reményik Sándor halálát felfedezni, elképesztő szakadékot tár fel a szavak értéke és megbecsülése és a mímelt magatartás között. Erre világít rá egy másik példa is: „szegény Reményik Sándor“, olvashatjuk másutt. A bibliás Reményik Sándor minden bizonnyal idézettel válaszolna erre: Ne rajtam siránkozzatok, hanem magatokon és fiaitokon. 7 .........a Hitel recenzorának kell megfelelnem, aki a Termésről írt beszámolójának néhány sorát a Pásztortűzhöz, sőt, ha nevemen nem is nevezett, hozzám adresszálta.“ Nem tudom, hogy Vásárhelyi Z. Emil miből következteti, hogy cikkem megírása közben reá gondoltam. Tévedés ez is, mint annyi más. Kénytelen vagyok azonban bevallani, hogy nem gondoltam rá, sőt egyáltalán eszembe sem jutott. A Pász- tortűzről írtam, a régi megbecsülés jogán, de személyekre, névszerint megjelölt szerkesztőkre bántó célzást, gúnybamártott nyilat nem lő- döztem. Szavahihetőségükben, egj’e- nes gondolkozásukban, őszinteségükben és tárgyilagosságukban soha egy pillanatig nem kételkedtem, mint ahogy cikkem megírásánál engem is a tárgyilagosság őszinte sze-
