Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 5. szám - Réthy Andor: A Pásztortűz szerkesztőjének felelőssége

Magyar Figyelő

309

hódítani, de az ifjúság körein túl, finn testvéreinket közelebb szeretné hozni a magyar néphez is, mely alig szerzett eddig tudomást a finn-magyar rokonságról.

vitéz Tiba István

A PÄSZTORTÜZ SZERKESZTÖJÉíNEK FELELŐSSÉGE

Előzmények: erdélyi írók 1942 őszén jelentették meg negyedéves évkönyvüknek, a „Termés“-nek első kötetét. E kötet megjelenése alkalmából ^Termés* és írói köre“ címen hosszabb cikkben foglalkoztam a Hitel Vili. évf. 2. számában az új megnyilatkozással. Kerestem azokat az okokat, amelyek az új írói tömörülést indokolni látszanak; a meglévő két erdélyi irodalmi folyóirathoz, a Pásztortűz-höz és Erdélyi Helikon-hoz fűződő kapcsolatokat csak röviden érintettem, hogy annál részletesebben foglalkozhassam a „Termés“ íróival és írásaival. A Pásztortűz felelős szerkesztője. Vásárhelyi Z. Emil, folyóirata márciusi számában állítólagos soproni barátjának, B. I. úrnak, levelet ír, amelyben legfőképpen az új irodalmi megmozdulással kapcsolatosan felmerülő kérdésekről számol be, bz erdélyi irodalmi élet ez új jelenségéről, lévén ez „személyes ügye“ és az állásfoglalásra kötelezi a „felelősség“, amellyel a Pásztortűz olvasóinak tartozik, és mellékesen érinti a Hitelben megjelent cikket is, de nem elvi, inkább személyi alapon, még az elvi vonatkozásokban is. Vásárhelyi Z. Emil levelet intéz barátjához, ezzel is jelezve, hogy „személyes véleményének“ akar csak kifejezést adni, meghitt, baráti formában. A Pásztortűz cikke nyomán nyílttéri közlemények és hosszú napilap-reflexiók jelentek meg; már ez a visszhang is utal arra, hogy ez a cikk a tárgyüagos vizsgálaton túlmenően személyeskedésbe csapott

át. Kritikát gyakorolnia mindenkinek szabad, egy véleményen sem lehetünk mindenben, de a véleménynyilvánításnak is van etikája és a kritikában is magatartásnak kell lennie, ha azt akarjuk, hogy a kritika nyomán fogalmaink tisztázódjanak. Lehet azonban, hogy nem ez a cél, sőt minden sziporkázásunk és szellemi kézállásunk csak a figyelmet akarja elterelni, nehogy a jóhiszemű, gyanútlan érdeklődő valamikép is tisztán lásson. Vásárhelyi Z. Emil valószínűleg azért ír levelet, hogy ezzel a közlemény hangját közvetlenebbé tegye, sok mindenről szólhasson, ami különben egy komolyhangú cikkbe nem kerülhetett volna bele.

Tekintettel arra, hogy Vásárhelyi Z. Emil levele a Pásztortűzben jelent meg, amelynek ő felelős szerkesztője is, levelének személyes jellege nyomban megváltozik és helyzeti energiát nyer. Egy magánlevélre választ írni csak udvariaisság, de jelen esetben kötelesség is, amely arra késztet, hogy a rám vonatkozó néhány kérdésre feleletet adjak. Mi sem volna könnyebb, mint szintén a levélformát választani, hogy csúfolódó, kötekedő hangnemben „személyes“ véleményemet fejezzem ki. Ettől azonban visszatart á Reményik Sándortól tanult magatartás, aki annak idején őszinte tanácsaival és emberi példájával hatott rám. Ha csak személyem ellen volna Vásárhelyi Z. Emilnek kifogása, tEilán nem sokat törődnék vele, de csipkelődései, rovásomra írt kitételei, bizonyos elvek kificamítása annál érthetetlenebb, mert a Hitel-cikkben erre okot nem szolgáltattam. Nyilvánvaló, hogy levelében nem is akart a dolgokkal higgadtan szembenézni és a „szorongás“, amelynek a rovására kellene írni az indulatosságot, távolról sem a „felelős“ szerkesztő indokolt és érthető szorongása, és in- dulatosságának gyökere csak szomorúsággal tölt el.

Az alábbi pontokban válaszolok Vásárhelyi Z. Emil cikkének né-