Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 4. szám - László Gyula: A kolozsvári műcsarnok és az élő erdélyi képzőművészet szemléje

256 Szemle művészetnek csupán két, különböző stílusú nagy mesterét említsem, akik­ben épen úgy megvan a mithosszá teljesedő ember és természet, akiket azonban sem származásuk, sem életfolyásuk nem köt az erdélyi földhöz. A művésznevelés alapjául nem szolgálhat semmiképen az ú. n. er­délyi szellem, mert ez csak a nagy egyéniségek mondanivalójának zama- tában jelentkezik. A legnagyobb hiba lenne tehát, ha a fiatal erdélyi művészek, vélt felsőbbrendűségük tudatában, ingadozásaikat (aminek mint láttuk nagyrészt önhibájukon kívül való iskolázatlanságuk az oka), értéknek hinnék, vagy épenséggel a sokat hangoztatott erdélyi szellem magukban való inkamációjának tekintenék. Ez sajnos, nem íróasztal melletti aggodalom. Néhány műben s épen a tehetségesebb alkotásokban megfigyelhettem valami csakazértis való székelykedést, deklamáló stí­lust és megjátszott őserőt. Nagyon nagy veszedelem ez, mert a póz tar­tóssá lehet s tanulással kiküszöbölhető hibákat erénynek tartathat. En­nek a magatartásnak elharapózása a kibontakozás kerékkötője lehet. Az idevaló fiatalok legtöbbjének összegező előadásmódja nem a látás neme- sedéséből fakad, hanem már eleve így kezdettek festeni, még azok is, akiknél a képesség robbanóereje hiányzik. A mozdulatok nagyvonalúsága sem belső forrás eredménye, mert kezdettől fog'/a sokan nem a termé­szetet nézték, hanem a stílust, méghozzá nem önmaguk stílusát látták benne. Így kifejlődhet egy látszatművészet, mely megjelenésében s alko­tóik őszinte hitének öncsalásában hasonlít az igazihoz, de eszköze épen úgy, mint mondanivalója póz s így elöbb-utóbb kiesik az idő rostáján. Ezek figyelembevételével válik csak igazán meggyőzővé egy festő­iskola követelése s a művészi szellem állandó csiszolása. Tudomásom sze­rint Kolozsvár városa az új Műcsarnokban helyet keres ennek a gondo­latnak és a következő két kiállításban bemutatja az utolsó 20 év magyar művészetének kifejlődését. Így a fejlődésből kiesett közönség, épen úgy, mint a fejlődés egyes állomásait és nagy egyéniségeit nem ismerő művé­szek is, közvetlen élményként építhetik magukba a magyar művészet e csodálatos utolsó két évtizedét, örömmel kell látni, hogy az a nagyvo­nalúság, amelyet a város a Műcsarnok megépítésekor mutatott, nem törik meg az épület befejezésével, hanem tervszerűen építi ki a benne nyert materiális központot szellemi középponttá is. Ismét és ismét latolgatva mondanivalómat s főként annak formába- öntését, világossá lett előttem, hogy a fiatalok nyilván túl maradinak fogják találni kritikám hangját, az idősebbek meg kárhoztatandóan for­radalminak. Szememre vethetik, hogy épen a fiatalokkal szemben voltam túlkemény. Lehet, de vállalom, mert akihez az ember koránál és felfo­gásánál fogva közel áll, ahhoz keményebbnek kell lennie, mert szeretné még jobbnak, különbnek, tökéletesebbnek látni. LÁSZLÓ GYULA Felelős kiadó: Albrecht Dezső. Minerva Rt. H26. — Felelős vezető; Major József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom