Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Pálffy Károly: Néhány elvi és gyakorlati szempont az iskolánkívüli népműveléshez
180 Magyar Figyelő csen, akkor magától adódik a kikerülhetetlen követelmény: lennie kell. Lennie kell magyar életstílusnak, magyar társadalmi közvéleménynek, nemzeti társadalmi akaratnak és tevékenységnek. Enél- kül eredményes nép- és nemzetnevelést elképzelni sem lehet, s ha ennek ellenére mégis folytatjuk, a reáfordított mimka gyümölcsök helyett inkább csalódást terem. Társadalmi legyen tehát a magyar nép- és nemzetnevelés. Az örök magyar lelkiségből folyjék s az örök magyar küldetésre nézzen, mindenkire tekintsen, mindenkitől kérjen és mindenkinek adjon, mindenki által hasson és mindenkit foglailkoztasson. Csak így hozhatja meg nép- és nemzetnevelésünk azokat az eredményeket, amelyeket mindnyájan várunk tőle, csak így sarjad majd nyomában új, fiatal, a miénknél szebb és igazabb magyar élet. A népnevelés eredménye a társadalmi feltételek mellett sokban függ a mozgalom megszervezésétől is. A mai »népművelési« szervezet egyik eredendő hibáját abban látom, hogy a népnevelés országos szerve legtöbb esetben nem igyekszik társadalmi mozgalommá — tehát mindenki és minden szerv által ható és érvényesülő tevékenységgé — kiszélesíteni a népnevelést, hanem mindent saját szerveivel akar elvégeztetni. Pedig ha csak a falura is gondolunk, ott is számos olyan szervre lelhetünk, amelyeknek mindenikét valamilyen társadalmi szükség hozta létre. Ezek a szervek bőségesen elégségesek arra, hogy népünk szellemi, lelki, gazdasági, politikai és művészeti nevelését elvégezzék. A népművelés feladata nem az, hogy ezek mellé még egy külön népnevelési szervet létesítsen, hanem, hogy ezeknek a tevékenységét, közösségi munkáját összefogja és elősegítse s általuk a népnevelés szolgálatát biztosítsa. Például minden faluban találunk gazdakört. Nem volna-e helyes, ha a vármegyei népművelési központ a vármegyei EMGE vagy más szerv bevonásával minden ősszel kidolgozná a gazdakörök téli mimkatervét s azt megküldve a gazdakörök vezetőségeinek, a gazdasági művelődést ezek által igyekeznék előmozdítani? Ehelyett az történik, hogy népművelési programmot adnak ki, s azt a gondnok hetenként egy-két estén a falu alkalomszerűen összegyűlt népének úgy, ahogy előadja, — arra az időre egyszerűen kikapcsolva a gEizdaköri életet. Hasonló az eset az iskolákkal, egyházakkal, dalárdákkal, leventeegyesületekkel stb. Itt újra felmerül a már előbb hangoztatott kívánalom: a népművelés tisztán adminisztratív szerve ne vegye el a társadalmi szervezetek elől a tevékenykedés lehetőségét és alkalmát, hanem ellenkezőleg: minden ilyen szervet vonjon be munkájába, foglalkoztassa őket, tűzzön feladatokat eléjük. Ne ő végezze a népművelés tulajdonképpeni munkáját, hanem segítse elő az egyes társadalmi szervek együttműködését a népnevelés érdekében. Ügy érzem, hasznára lehet az ügynek, ha itt nehány szóban vázolom az iskolánkívüli népnevelés vármegyei megszervezésére irányuló elképzeléseimet: A vármegyei bizottságokat mindenekelőtt ki kellene szélesíteni, helyet adva bennök az összes állami és felekezeti iskolák 3—3 kiküldöttjének, az összes felekezetek missziói előadóinak vagy 2—2 lelkész tagjának, a gazdasági és szövetkezeti szervek, a leventeegyesületek s a vármegyei dalkultúra képviselőinek. E bizottság évről- évre közös munkatervet készítene oly módon, hogy abban minden szervezet megkapja a maga részét és feladatát. Az emberek százai kapcsolódnának így bele a munkába s az esetleg tétlen, vagy működésükben kisjelentőségű szervezetek is fokozott élettevékenységre kényszerülnek. A helyi gondnokságok lennének aztán hivatva arra, hogy künn a falvakban az egyes szervek
