Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon
Állam és nemzetiség a régi Magyarországon 145 várak körül meginduló szervezkedés is azt mutatja, hogy a Havaselvéről beköltöző oláhságra elsősorban a királyi hatalom tartott igényt s őket határvédő szolgálatra iparkodott felhasználni. A XIV. században létesült kerületek élén a királyi várnagyok állanak, akik mellett az oláhok köréből kikerülő különböző nevekkel illetett bírák működtek. Hunyadi János kormányzó 1451-ben kísérletet tett arra, hogy a hét oláh kerületet egyesítse és azoknak egységes szervezetet adjon. Szász és székely mintára a kerületeket mostmár székeknek nevezik, mindegyiknek van bírósága, melynek felebbezési fóruma a karánsebesi sedes iudiciaria principalis. V. László király 1457-ben külön ispánt állít a kerületek élére, vagyis a várnagyoknak az egyes kerületek felett gyakorolt hatalma megszűnik. A király ünnepélyesen megígéri, hogy az így összekapcsolt kerületeket egymástól többé el nem választja, őket el nem adományozza és területükön idegeneknek nem ad birtokot. Az oláhság tehát lénye gében oly jogokhoz jut a XV. század derekán, mint a szászság az Andreanum korában, ami egymagában is mutatja a színvonal lényegbevágó különbségét. Van azonban egy jelentékeny eltérés, mely magyarázatát adja annak, hogy miért nem alakulhatott ki az oláhság körében a szászokéhoz, vagy a székelyekéhez hasonló önkormányzat. Az említett kiváltságlevelekben ugyanis az oláh kerületek nemes kenézeinek választott szolgabíráiról van szó, ami világosan bizonyítja, hogy az oláh kerületi szervezkedés mintája a magyar vármegye volt s hogy abban a főszerepet a nemesi jogállást élvező oláh vezetőréteg, a kenézség játszotta. A kenézi intézmény ugyanis az egyetlen, amelyet az oláhság balkáni hazájából új környezetébe magával hozott. A kenéz név, mely szláv eredetű, világosan bizonyítja az oláh vezetőréteg idegen eredetét. Valóban a kenézek nem- oláh eredetűek, hanem a balkán valamelyik *Herrenvolk«-jának köréből kerültek a pásztori közösségek élére; rendszerint besenyő, kun vagy bolgár származásúak. Ezek a kenézek vezetik az oláhok pásztor rajait, »falca«-it, ők a telepítési vállalkozók, akik Magyar- országon már tényleges urai népüknek. Ellenállhatatlan vonzást gyakorol rájuk a magyar nemesi életforma szabadsága és nagyvonalúsága, melynek hatása alól még a szász grávek sem tudták magukat kivonni s nincs hőbb vágyuk, mint a nemesek sorába emelkedni s oláh köznépük, mint jobbágy felett birtokos úrként parancsolni. Ha az oláh kerületek egyesítésüket szorgalmazták is, ez csak a kenézség mozgalma volt s népi önkormányzatot soha sem eredményezhetett. Az ilyen önkormányzat első előfeltétele ugyanis a homogén és szabad társadalom volt, ami az oláhságnál éppenúgy, mint a felvidéki szlovákság és ruténság esetében teljességgel hiányzott. Ezért alakultak ki a tót, rutén és oláhlakta területeken magyaros szervezetű vármegyék, nempedig népi önkormányzatok. Német történetíró, Herbert Schönebaum állapította meg, hogy az oláhságnak az általános rendi-népi fejlődés vonaláról való lemaradása nem a regnum Hungaricum akaratából történt: »Das Schicksal der Walachen hat offenbar in ihrer eigener Hand gelegen, sie haben nicht vermocht, es zu meistern. Das Volk der Walachen hat von sich aus keine Anstrengungen gemacht, in den Gegenden wo
