Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon

144

Deér József

gasabb igényeket, mint a szabad jogállás, a falusi bíró- és papválasztás követelményét. Ennyit cseh és lengyel földön is elért, azonban — s ebben rejlik a lényeges különbség — nem az uralkodótól, hanem a nagybirtokostól. Ezzel szemben Magyarországon közvetlen királyi védelem és felügyelet alá került, külön szervezetet és jogrendszert kapott. A szepességi és erdélyi szászok ma is százezres tömegekben élnek a történeti Magyarország területén, ezzel szemben Lengyel- országban »bis zu den Staatsteilungen hat sich deutsches Volkstum in ländlichen Siedlungen seit dem Mittelalter augenscheinlich nur da behauptet, wo es durch die Nähe des geschlossenen deutschen Volksraums gesichert war... So sind die Nachkommen der deutschen Zuwanderer, die während das Mittelalters in Polen und seinen Nebenländern eine neue Heimat gefunden hatten, zum weitaus grössten Teil in polnischen Volkstum auf gegangen. Das Kulturgut, das sie diesem bei diesem Aufsaug^ngsprozess vererbten, lässt sich kaum scheiden von den Kulturelementen, die durch die deutschrechtliche Siedlungsbewegung als solche zum Bestandteil des polnischen Kulturlebens geworden sind, durch jenen Angleichungs- prczess, der deren Auswirkungen im weiten Umfang zum Gemeingut des polnischen Volks gemacht hat«. (Heinrich Felix Schmid, Das deutsche Recht in Polen: A. Brackmann: Deutschland und Polen, 1933, 78—79. 1.)

A magyar történettudomány mindénkor elismerte azt a szerepet, amelyet a szászság az erdélyi városi kultúra megalapozásában és felvirágoztatásában játszott. Ugyanakkor megállapíthatjuk azt is, éspedig éppen a lengyel viszonyokkal való összehasonlítás alapján, hogy ez a szerep nem kívánta áldozatul a népiség feladását.

A népi megmaradás a magyar államhatalom minden támogatása ellenére is lehetetlen lett volna, ha nem él magában a szász- ságban is a maga külön népmivoltának tudata és a területi és szervezeti egység vágya. A XVI. és XVH. század szász statútumai a szász nép egységéről és tisztaságáról (Einigkeit und Reinigkeit) mint követelményről szólnak s a többi erdélyi népről, mint nemnémet nemzetekről (undeutsche Nationen) emlékeznek meg.

Ha a középkori magyar állam a rendi princípium mellett szervezetének kiépítésénél a népi szempontokra is figyelemmel volt, akkor mi magyarázza azt a feltűnő jelenséget, hogy a XIX. századi Magyarország par excellence nemzetiségei, a ruthének, oláhok és szlovákok nem jutottak a németséghez, székelységhez, vagy akárcsak a jászkunokéhoz hasonló önkormányzat és népi szervezet birtokába ?

Erre a kérdésre világos feleletet ad az oláhság viszonyainak alakulása. A Xlll. század eleién megjelenő oláhság az egyes királyi várak környékén már a XIV. században kerületeket alkotott. A magyar királyoknak az a törekvése, hogy a jövevény népeket a nagybirtoktól lehetőség szerint elvonja és közvetlen királyi felügyelet alatt tartsa, irányukban is megnyilvánult. III. András király 1293-ban országának összes oláhjait esetlen királyi birtokra kívánta áttelepíteni s a maga számára visszakövetelte a nemesek és nagybirtokosok földjén addig megtelepedett oláhokat. A határ-