Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon
Állam és nemzetiség a régi Magyarországon 141 igazságszolgáltatási hatóság iurisdictiója alól, lakóik egyedül saját közegeik és bíráik illetékessége alá tartoznak. A leglényegesebb közjogi eredmény azonban a király sarkalatos felségjogának, a ius regiumnak feladása volt. E ius regium értelmében minden nemesi birtok függetlenül attól, hogy tulajdonosa vásárolta, örökölte, vagy királyi adományból jutott hozzá, tulajdonosának magtalan halála esetén a koronára száll vissza s az uralkodó azt tetszése szerint tovább adományozhatja. Ezt a visszaháram- lási jogot már most a magyar királyok a Székely- és a Szászföldön éppenúgy, mint a szepesi németek és kunok területén nem gyakorolták, világos bizonyságául annak, hogy ezeket a területeket az ott élő nemzetiség tulajdonának tekintették. Éppenezért országuk báróinak és nemeseinek ezeken a területeken birtokot sem adományoztak, miként ezt II. András király a királyföldi szászokat dle- tően maga és összes utódai nevében ünnepélyesen meg is ígérte. Midőn n. Ulászló a XV. század végén a nemesi közfelfogás hatása alatt kísérletet tesz arra, hogy a ius regiumnak a Székelyföldön érvénjd: szerezzen, azzal az Ígérettel próbálja a székelyek aggodalmait elaltatni, hogy birtokadományozási jogával kizárólag a szé- kelységre korlátozva kíván élni. Megyei területen a királyi visszaháramlás elve azonban nem- csupán a magtalan halál, hanem a hűtlenség esetében is érvényesült. A fejvesztésre ítélt nemes birtokait is elkobozták s ezekkel az uralkodó szintén szabadon rendelkezett. Ezzel szemben a Székelyföldön meggyökeresedett elv volt, hogy a hűtlen székely csak fejével, de nem javaival lakolhat. Természetesen ugyanez v^olt a helyzet a szászoknál is, ahol a földet a Markgenossenschaft ősi germán jog- intézménye szerint tulajdonképpen nem az egyén, hanem a község birtokolta. A régi magyar birodalom nem magyar népeinek kiváltságos helyzete a birtokjogi engedményeken túl elsősorban a két legftja- tosabb közkötelezettség, az adózás és a katonáskodás szabályozásában érvényesült. Elmondhatjuk, hogy az ország lakossága nem csupán rendi, de népi tekintetben is különböző elbírálásban részesült. Adózás tekintetében kétségkívül a székelyek helyzete volt a legkedvezőbb, amennyiben őket tulajdonképpen nemeseknek tekintették, akik bizonyos alkalmi ajándékokon (ökörsütés) kívül minden királyi szolgáltatás alól mentesek voltak. Az erdélyi és szepe.s- ségi szászság mint eredetileg földművelő, paraszt-nép teljes mentességet ugyan nem élvezett, de terheik igen enyhék voltak. Személy szerint adómentesek s csak az egész közösség, az egész nép fizette a nekik adományozott föld fejében az uralkodó által megállapított évi bért (terragium). Ennek arányos és igazságos elosztása az ön- kormányzati szervezet egyik legfontosabb feladatát alkotta. Az adó-kontingens alacsony megállapítására jellemző, hogy a szeben- vidéki szászok adója az Andreánumtól (1224) egészen a XVT. század elejéig nem változott, noha a lakosság nem csak számszeríien, de teherbíróképességében is erősen gyarapodott. Még alacsonyabb volt a kisebbszámú, de ugyancsak jómódú szepesi németség földbére. E földbéren kívül az erdélyi szászok a 'K\í. század eleje óta
