Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon

142 Deér József néhány esetben az ország védelmének, a törökveszedelem leküzdé­sének céljaira kivetett rendkívüli adókhoz is hozzájárultak. A hadi terhek elbírálásánál abból a középkori alapelvből kell kiindulnunk, mely szerint a katonáskodás a nemességnek, de álta­lában a szabad állapotnak elválaszthatatlan járuléka. Ezért az ön- kormányzatok szabad népe már saját érdekében is magára vállalt bizonyos katonai terheket. Hozzájárult ehhez határszéli elhelyezke­désük is, mely honvédelmi szempontból — különösen Erdélyben — kulcshelyzetet biztosított nekik. Harcias népjellemük és lényegében nemesi jogállásuk követ­keztében a székelység honvédelmi terhei voltak a legsúlyosabbak. A székely ember nemes módjára fejenként harcolt a király seregé­ben. Hadkötelezettsége még a középkor végén is általános rendel­tetésű és elvileg nincsen kizárólag az erdélyi országrész védelmé­hez kötve. Sokkal, korlátozottabb az erdélyi szászok hadkötelezett­sége, noha e nép határvédő szerepe mindenkor igen fontos volt. Az adózás rendezésével egyezően itt is a kontingens elve érvényesült; a szászok nem fejenként szállottak táborba, hanem a király által megállapított létszámú haderőt voltak kötelesek kiállítani. E szász sereg felhasználásának módja azonban igen korlátozott, amennyi­ben teljes létszámuk csak a helyi, védekező harc esetén áll az ural­kodó rendelkezésére. Az Andreánum szerint a szebenvidéki szászok csak abban az esetben küldik el a maximumként megállapított öt­száz harcosukat, ha reájuk az ország védelmében, az országon belül van szükség, míg ha a király a határokon túl visel háborút, vagy ha maga helyett vezérként egyik báróját küldi ki, akkor a szászok a seregben csak kontingesük egyötöd-, illetőleg egytizedrészével szerepelnek. A gyakorlatban ez annyit jelentett, hogy a szászok kizárólag a betörő ellenséggel szálltak szembe s a külháborúk közül legföljebb néhány havaselvi expedícióban vettek részt. A katona- állítás kötelezettsége lehetővé tette, hogy a szászok ne maguk közül válasszák ki a katonáskodásra alkalmas egyéneket, hanem ehelyett egyszerűen meghatározott számú zsoldost állítsanak. Ez a változás a középkor végére valóban be is következett, amidőn a zömében városokban élő, polgári hivatásé és mentalitású szászság a katonás­kodást kezdte tehernek érezni s maga már csak erős falakkal védett városainak őrizetére vállalkozott. A szász katonaság a XV. század­tól kezdve lényegében már csak polgárőrség. Még határozottabban jelentkezik a fejlődésnek ez az iránya a szepesi szászoknál. A XIII. század hetvenes éveiben még az erdélyi szászokéhoz hasonló, de azokénál sokkal kisebbszámú kontingenst állítanak ki. A XTV. század elejére azonban maguk kérik a királytól adójuk felemelését és ennek ellenében régi hadkötelezettségük elen­gedését. A szepesi szászok a XTV. század eleje óta szintén már csak városaikat védik s a katonai hivatást a közöttük élő magyar nemes­ségnek és a lándzsásnemeseknek engedik át. A kunok katonakötelezettsége kezdeti stádiumában a székelye­kével azonos. IV. László törvényei a kunok egész közösségét nemes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom