Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon
140 Deér József kely primőrök és lófők, valamint a szász gräfek a székely és szász köznéppel szemben nemesi jogokat arrogáljanak maguknak s azt egyszerűen jobbágyukká tegyék, amire mindkét nép vezetőrétegében megvolt a hajlandóság. Mátyás király 1487-ben felhatalmazza hét szász szék lakóit, hogy zsarnokoskodó királybíróikat elűzzék és helyükbe szabad választással másokat ültessenek. A nemzetiség védelmének leghathatósabb eszköze azonban az önkormányzat volt, melyhez a kiváltságolt közösségek a magyar királyok tudatos politikájából jutottak. A különböző népi önkormányzatok nem érték el ugyanazt a fejlődési fokot s így az országos jog hatása alól nem mindegyik tudott egyenlő mértékben fü,^- getlenedni. A későközépkori állapotot általábanvéve a központi és helyi közegek együttműködése jellemzi. A székelyek élén mindvégig megmarad a székelyispán, a szepesi szászok felett a szász comes és a magyar Szepes megye főispánjának joghatósága, míg a kunok főbírói tisztjét valamelyik országnagy, rendszerint a nádor tölti be. Egyedül az erdélyi szászoknak sikerült az önkormányzat teljes kiépítése, amennyiben Hunyadi Mátyás intézkedése következtében a nagyszebeni királybíró és polgármester nemcsupán feje az összes erdélyi szászoknak, a két szék, Beszterce és a Barcaság lakóinak, de egyben már nem a király által kinevezett, hanem önkormányzati úton választott szász közeg is, aki a szászságot a király ég a királyt a szászság előtt képviseli. A többi autonómiák a zártságnak és fejlettségnek ezt a fokát soha sem tudták elérni, elsősorban azon rendi reakció következtében, mely Mátyás halála után a nemesség és jobbágyság között elhelyezkedő szaliad társadalomra nehezedett s amelynek nyomása alól csak az erdélyi szászok és a szabad királyi városok akkor még túlnyomórészben német polgársága tudta magát kivonni. A székelyek és kunok körében már a XV. század legvégén megindul az országos jognak megfelelő, tehát a nemes-jobbágy alternatíván felépülő társadalom kialakulása, mely egyben régi szabadságuknak és önkormányzatuknak alkonyát is jelenti. A különböző fejlettségű autonómiák a maguk 15. századi állapotában sokkal kiterjedtebb önkormányzattal rendelkeztek, mint a megyék. Míg a megyei törvényszékek illetékessége személyi és dologi tekintetben eléggé korlátozott volt, míg a megyei közgyűlések kizárólag mező- és erdőrendészeti kérdésekben, továbbá a peres eljárás részleteinek megállapításában rendelkeztek a íielyi jogszabály (statútum) alkotás jogával, addig a népi önkormányzatok különböző törvényszékei kizárólagos illetékességgel bírtak s tőlük az uralkodóhoz csak fellebbezni lehetett, nem pedig ott a pert megkezdeni. Ugyanígy a statútumok az önkormányzat nyújtotta keretekben minden szász, székely és kún életviszonyait szabályozták, azzal az egyetlen megszorítással, hogy az ország törvényeivel és az ország bíróinak ítéleteivel nem ellenkezhetnek. A territóriális szervezet és az önkormányzati jog kiépítése már egymagában lemondást jelentett oly közhatalmi természetű igényekről, melyeket az ország többi részében a magyar királyok alattvalóikkal szemben minden feltétel nélkül érvényesítettek. az összes népi autonómiák mentesek valamennyi országos közigazgatási és
