Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon
ÁLLAM ÉS NEMZETISÉG A RÉGI MAGYARORSZÁGON A RÉGI MAGYAR KIRÁLYSÁG belső szerkezetét tekintve lényegében különbözött a liberalizmus korának nemzeti egységállamától. Az állampolgárság mai fogalma és az egyenlő teherviselés elve éppenúgy ismeretlen volt, akár az egységes jogrendszeren alapuló központosított kormányzás és az államterület egészének mindenben azonos berendezésű, kisebb egységekre, megyékre való tagozása. A közigazgatási és igazságszolgáltatási keretek az egyes néprétegek szükségleteinek megfelelően egyénien alakultak s e részeket nem bürokratikus kapcsolat, hanem a király, mint »természetes úr« ( naturális dominus) iránti hűség fogta össze egésszé, állammá. Minthogy ez az állam nem egyedül a társadalom belső mozgalmainak alkotása, hanem ugyanolyan, sőt kezdetben nagyobb mértékben a központi hatalom, a királyság irányító tevékenységének eredménye is volt, érthető, hogy a területi és közigazgatási formák sokféleségében tervszerűség és rendszer érvényesült. A XTV. századra már világosan előttünk áll a szervezés két alaptípusa: a megye és a territórium. Az önkormányzattal bíró vármegye egy történetileg kialakult és a többi megyétől elhatárolt nagyobb terület nemességét és jobbágyságát foglalja szervezeti egységbe. A megyét mint jogi személyt az illető terület nemességének egyeteme, közössége (univer- sitas, communitas) alkotja. Ez a nemesi közösség a képviseleti elv alapján választott közegei révén gondoskodik egyrészt a helyi igazságszolgáltatási és közigazgatási feladatok ellátásáról, másrészt pedig politikai akaratának az országgyűlésen való érvényesítéséről. A megyei önkormányzat azonban nem teljes és nem kizárólagos, amennsúben a helyi viszonyok alakításába a központi hatalom is beleszól. A megyei közegek és szervek működését a király által az ö kegyének tartamára (durante beneplacito) kinevezett, tehát bármikor el is bocsátható főtisztviselő ellenőrzi, aki a XV. század elejére igazságszolgáltatási, közigazgatási és katonai tekintetben egyaránt feje a megyének. Ha hozzávesszük ehhez, hogy a megyei törvényszékek fontos vagyon- és büntetőjogi ügyekben nem voltak illetékesek, hanem az ilyen pörök közvetlenül a királyi udvarban, az ország rendes bírái és az uralkodó, mint legfőbb bíró előtt nyertek elintézést, akkor tiszta képet alkothatnak maguknak arról a rendszerről, mely helyi és központi, rendi és fejedelmi, önkormányzati és tekintélyi erők együttműködésén és egyensúlyán alapult. A helyi különbségek ellenére az ország megyéi lényegében egy nagy egység részei, melyeket a jogi és társadalmi szervezet azonosságán kívül a nemesi kiváltság országos érvénye kapcsolt össze. A XTV. század közepe óta Magyarország minden nemesembere, akármelyik megyében lakott is, azonos jogokkal és kötelességekkel rendelkezett. A földtulajdon egyedül a nemességé, a jobbágy a
