Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Albrecht Dezső: Magyar hivatás
130 Albrecht Dezső neve alatt a magyar államiság élt tovább s az erdélyi fejedelmek az egész nemzet gondját hordozták. Trianon feldarabolta országunkat, a csonkaország szűk határai között mégis tovább élt Nagy- magyarország tudata s az idegen elnyomás alá kerülő magyarság nagj^obb felelősséget érzett földjének értékei iránt, mint az elnyomók. Magyar felfogás szerint a föld, a nép és a főhatalom elválaszthatatlan egységet képez. Ez a Szent Korona tana. A magyar hivatást tehát az ország földrajzi egysége, a föld és nemzet elválaszthatatlan kapcsolata magyarázza. Földrajzi helyzetéből folyik a magyar állam szerepe is. Északról és Keletről a Kárpátok koszorúzzák s természetes gyepűvel zárják el. Ebben az irányban elzárkózó és védekező. Nyugat és Dél felé nyitott s az öreg Duna évezredes hatások közvetitője. Hazánk annak a centrális német-római rendező elvnek természetes vonzókörébe tartozik, mely Európának a legnagyobb állandóságot tudta biztosítani. Ebből következik a magyar állásfoglalás: természetes határain túl soha sem vágyik, de a természetes határok keretezte földet a történelem, a vér és a hivatás jogán magáénak tudja. A Kárpátmedence földrajzpolitikai egységében kell szilárd államot fenntartania, hogy az eiurópai rend, állandóság és egyensúly egyik tartó oszlopa lehessen. Ezt a keretet tölti meg élettel a magyar lélek. Amint a földnek adottságai vannak, melyeket áthágni lehetetlen, éppúgy a léleknek törvényei vannak, melyeket bűnhődés nélkül megszegni nem lehet. A magyar lélek józansága, egészséges földönjárása, becsületessége, büszkesége mind meghatározó tényezők. De bizonyára legmeghatározóbb jegyei között áll az a vonása, hogy a magyart azonosnak tartja az emberivel, emberibb akar lenni, hogy magyarabb lehessen, és magyarabb akar lenni, hogy az örök emberit jobban megközelíthesse. Ady is erről énekelt: »Nagyot alkotni mégis mi jövénk, emberit és magyart.« De ne essünk tévedésbe: az emberire való törekvés s az emberiesség alatt nem valami langyos humanizmust értünk, hanem azoknak az értékeknek a megbecsülését, melyek az embert teszik, s amelyekért egyáltalában élni érdemes. Nem véletlen az, hanem a magyar jellemből folyik, hogy nálunk ismeretlenek a politikai gyilkosságok, nem véletlen, hogy nálunk a tisztességes embernek — ha munkáját nem is koronázta siker — nagyobb a becsülete, mint annak, aki sikereket ért el, de ezekhez kétes úton jutott, nem véletlen, hogy irodalmunk és költészetünk — eltekintve a századelő kozmopolita zsidó fertőzésétől — nem az emberi indulatok, bűnök, szenvedélyek lefes- tésével foglalkozik, hanem a magyar életet akarja megjavítani, tisztábbá, erkölcsösebbé és erősebbé tenni. Nem véletlenek ezek, hanem a magyal lélek legmélyebb vonásaiból következnek, mert a magyar lélek igényessége mindig az örök értékeket kutatta, azokat akarta szolgálni, emberi tökéletességre törekedett, erkölcsi értékrendet vállalt s nemzetiségét ebben látta kiteljesülni. A magyar léleknek ebből az adottságából folyik kultúrateremtő volta. A kultúrális alkotás annál tökéletesebb, minél inkább meg-
