Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Palotás Zoltán: A geopolitika mint államtudomány
Ä geopolitika mint államtudomány 101 tudományos munkájában így ír erről: »A természettudományok által az utolsó 50 év alatt elért nagy vívmányok más tudományágak fejlődésére is nagy hatást kellett, hogy gyakoroljanak, hiszen ezek eredményei egészen új világnézletet teremtettek. Annál különösebb, hogy az államtudomány ok, ezen oly fontos és nagy anyaggal bíró tudományágak terén még ma is számos olyan nézettel találkozunk, melyek homlokegyenest ellenkeznek a természettudományok által világosan bebizonyított tényekkel, sőt írójuknak a természettudományok legelemibb kérdéseiben való járatlanságát árulják el. «8 Így már régóta sürgető kívánság, hogy az elvont jog- és államtudományok és a valóság tudományai, különösen a földrajz és a néprajz, egymáshoz közelebb hozassanak, más' szavakkal: az állam jogi szemléletének túlsúlyát a természettudományi kutatás eredményeinek felhasználása egyenlítse ki. Jog- és államtudományaink fentvázolt elvérszegényedésére egymás után eszmélnek rá az egyes tudományágak és a természettudományi, lélektani stb. kutatások eredményeit felhasználva vizsgálódásaik súlypontja valóságos alapjaikhoz : az emberhez, a földhöz tér vissza. így a büntetőjog figyelme — a kriminológia hatása alatt — a normáról, a büntető jogszabályról a bűntettes felé fordul, az elvont normatív alapról az explikativ módszertani alapra való áttéréssel. A büntető jogszabály normájának öncélúsága, kegyetlensége megszűnik és az ember, mint bűntettes, s cselekedeteinek indítékai helyeződnek a vizsgálódás középpontjába (Irk). A szociológia megteremtésével a politika is egyik alaptényezőjének tüzetes megvizsgálásához fogott hozzá: a társadalomkutatáshoz (Krisztics stb.). De még a növénytanban is új kutatási irány, a greo-botanika bontakozik ki, amely szintén az alappal, a földdel való kapcsolatosságot hangsúlyozza (Soó), Az államtudományok szempontjából azonban a századforduló éveiben feltűnő új tudományágak, mint az emberföldrajz,, a politikai, a gazdasági földrajz stb. — habár az élet valóságos alapjaihoz való visszatérés szükségének felismeréséből származtak — mégsem oldották meg a kérdést, mert csak segrédtudományokként voltak alkalmazhatók. A politikatudományban ugyanis nem a politikai földrajzi és néprajzi elem hozhatott megújulást, hanem egy olyan új rendszer, amely a politikát ráépíti a földrajzi megismerésre, vagyis a geográfiái politika. Kjellén zseniális, rövid, kifejező lefordíthatatlan szóösszetétele: a geopolitika ezért helyes. Ha az államtudományok, közelebbről a politika lényegét földrajzi tudásra akarjuk alapítani, akkor ennek az új tudományágnak logikusan nem lehet politikai földrajz elnevezést adni, hanem csakis a geopolitikát. A ,geo‘ csak jelző, a politikán van a hangsúly: politika, tehát államtudomány. Az elméleti geopolitika tehát: a politikatudomány első fele, az állam kialakulásának, szervezetének, életének térbeli vizsgálata, közelebbről az állam területének és népének, mint államt^stnek az élettana. ® Gró{ Teleki Pál: Az elsődleges államkeletkezés kérdés értekezés. Budapest, 1904. bevezetés. feSp Allanitudori if