Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 2. szám - Tamás Lajos: A román nép és nyelvi kialakulása

78

Tamás Lajos

nyelvészet és történetírás megalapítóivá lesznek. Ezek a tanok lényegében a humanista felfogásra támaszkodnak s azokkal együtt elavultaknak tekinthetők. Hogy a kontinuitás elmélete egyáltalában létrejöhetett, annak a humanista tudósok fejletlen s éppen ezért felületes módszerei mellett még az is okozója volt, hogy a történeti források századokon át mélyen hallgattak az erdélyi és részben a balkáni románságról. Kelet-Európa történetében még csak egy másik nép van, amely hasonlóan hosszú lappangás után először a XI—XIII. századok folyamán jelentkezik a történelem színpadán, anélkül, hogy ókori gyökereihez a forrásadatok szakadatlan láncolata vezetne vissza: az albán. A vlahokat először Kedrenos bizánci történetíró említi az ochridai tótól délkeletre, Kastoria és Prespa környékén, a Kr. u. X. század második felében. Erre az említésre az a történetíró tollára kívánkozó esemény adott alkalmat, hogy kóbor oláh pásztorok a Szép-Tölgyek nevű helyen megölték Dávid bolgár fejedelemfit. Még nagyobb a történelmi hagyomány hézagossága Erdélyben, amelyet Aurélianus 270 körül ürít ki, oláhokat pedig először az 1210-es év hadi eseményeivel kapcsolatban emlegetnek a magyar királyok oklevelei. Ez a csaknem ezer esztendős forráshagyományhiány még külföldi történészek figyelmét sem kerülte ki. Ferdinand Lot, a középkor jeles ismerője írja erről: »Ce mutisme de dix siécles est impressíonant!« (»Ez a tíz évszázados némaság meggondolkoztató!« Vö. Les invasions barbares et le peuplement de l’Europe. Paris, 1937. 282. 1.)

A Balkán-félszigeten a romanizált lakosság utolsó említései és a vlahok első említései közötti időköz jelentékenyen kisebb. A félsziget északi felében elhelyezkedő latinnyelvű tartományok lakosságának sorsát a VI. század elején meginduló és a VH.-ben tartós települési formákban kikristályosodó szláv megszállás pecsételi meg. A szlávok mellett az avarok dúlták a Balkánt és eljutottak Konstan- tinápolyig. Mauricius császár uralkodása alatt említik a források utóljára Alsó-Moesia fővárosának, Marcianopolisnak a nevét (Theo- phylaktos Simokattes) a VT. és VÍI. század fordulóján. Ennek a városnak a püspöke még résztvesz a 325. évi nikeai zsinaton, míg az 553. évi konstantinápolyi zsinaton — az egyházmegyék felbomlása és elnéptelenedése miatt — már egyetlen moesiai püspököt sem említenek. Az északi latin tartományok romanizált népessége — a Dalmát tengerpart kivételével — általában legfeljebb a VH. század elejéig maradhatott fenn szórványosan. Ezt az időpontot alapul véve, a balkáni vlahok legelső említéséig alig négyszáz esztendő múlva kerül sor.

Ezt a négy évszázadot a nyelvtudomány bizonysága szerint a vlahok a szintén pásztorkodást űző albánokkal együtt a Balkánfélszigeten töltötték. Arra a kérdésre, miért nem említik legalább a bizánci történetírók az oláhságot ez alatt az idő alatt, nézetünk szerint a következő választ adhatjuk: Ellentétben a népvándorlás korának fegyveresen fellépő, katonailag kitűnően megszervezett és államszervező képességgel megáldott germán és török népeivel, a vlahok nem tartoznak a népvándorlás korának honfoglaló népei közé. A pásztorkodó középkori románságnak voltak ugyan kezdet-