Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Magyar Figyelő - Salamon Sándor: Erdélyi román utazó a múltszázadi Magyarországról
Magyar Figyelő 565 nem tudunk élni. Térjünk magunkhoz, vetkőzzük le a lustaságot s rázzuk le magunkról a butaságot. A jobbágyságnak vége, de az emberek most kényszer-jobbágykodás helyett, jókedvükből szolgálnak s nem hogy maguknak használnának inkább, ragaszkodnak a rossz szokásokhoz, mint a vak a kerítéshez.« Minden kísérő magyarázat nélkül álljon itt alább a Magyarországról szóló levél legfontosabb részeinek fordítása; Bécs, 1838. december. »Extra Hungáriám non est vita: Si est vita, non est ita.« »Bukarestnek Bécs, de még Pest, vagy Temesvár mellett is faluformája van, akár az építkezéseket, akár az intézményeket nézed ... (25. 1.). Ezzel már be is fejezhetném, de hát akkor miért írtam levelem elejére ezt a rendkívül jellemző magyar mondást; noha keresztül utaztam Magyarországon, annyit mondhatok csak, mint a cigány a mennyországról ... Eltekintve a városoktól, nem sok különbség van Magyarország és Havasalföld között. Ugyanaz a lapos síkság, mint odaát, a Kárpátokon túl, ugyanazok a rozoga, gyatra fedelű kunyhók, mint Romániában mindenütt. A magyar alföldnek van még egy ékessége, a homokvilág, de a pusztai magyarok még mezítláb is sarkantyút viselnek s olvan rongyosak, hogy rossz rájuk nézni, amit a románoknál, akár- milven nyomorultak is, nem láthatsz. Az útak úgy vannak, ahogy Isten megteremtette azokat; akárcsak Romániában senki sem szentségte- leníti meg a természetet keze munkájával. Az igazi Magyarországon, éjjel utaztam át Szegeden, ahol először ettem életemben paprikást, afféle megpaprikázott magyar csulama^-t. Fűszeres, húsos török étel. mely csípi a szádat s égeti még a lelkedet is. Még egy nagyobb, 30.000 lelkes falun, Kecskeméten haladtunk keresztül és végre megérkeztünk Pestre; a város éppen akkor lábait mosta a kiáradt Dunában, mely egyedül választja el ikertestvérétől, Budától. Mindkét városban sok megrogy- gyant házat láttam; gyenge anyagokból, égetetlen téglából és döngölt földből készültek, mivel az erdők messzesége miatt itt fahiány van. Nagy volt a nyomorúság. Buda csodálatos helyen fekszik, egy magas hegy tetején s nincs szebb valami, mint a Nádori Palotától alátekinteni Pestre, a Duna s a partmenti utcák hosszában. Magyarország abban is hasonlít Romániához, hogy noha csakugyan mindenben bővelkedő ország, a lakosok — a közmondás szavával élve: a cigány is a maga lovát dicséri — a haza értékeit mértéken felül hirdetik. Azt mondják a románok, hogy aki iszik a Dámbovifa vizéből, nem válik meg tőle többé; a magyarok is azt mondják, hogy Magyarországon kívül nincs is élet s ha van, az nem lehet olyan. Ez onnan van, hogy ezekben a részekben, benépesítetlenek lévén, a világ minden nemzetének a söpredéke megfordult, majd e szemetek a lakosság felszinnabjává válnak, magukba gyűjtve a zsírját, mert nem hiába mondják: gazdag ország, rossz berendezés. Éppen így minden francia borbélyból tanár lesz Bukarestben s ahány szélhámos van. az mind orvos. akik kicsavarják az aranyat bojárjainkból, csak mert jól tudnak hazudozni — franciául.« (29-—30. 1.) Egy évvel később ezt írja: »Pesten kiszálltunk az »Arpád«- ból, bevonultunk a »Magyar Ki- rályné«-szállóba a Dimaparton s három napig időztünk. Egyik este sétálni indultam a hajóskapitánnyal — olasz ember — s egy amolyan városi »kas2inó«-ba
