Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Magyar Figyelő - Tonk Emil: A Székelyföld anya- és csecsemővédelmének kérdése
566 Magyar Figyelß tértünk be, ahol számoe tanulni- vágyó ifjú gyűlt össze, köztük két földi, két erdélyi is. Ezekkel, kérésükre, beszédbe elegyedtem; látták rajtam, hogy Erdély nem idegen számomra, noha nem árultam el nekik, hogy magam is erdélyi vagyok. Mások is odajöttek, amint meghallották, hogy hol olaszul, hol románul beszélgetünk, végül hogy mindnyájan megértsük egymást, németül indítottuk meg az általános társalgást. A magyarok, ázsiai nép lévén, a vendéglátás erényét nagy mértékben örökölték s azt szenvedélyként gyakorolják rendes és rendkívüli esetekben. Arról szó sem lehetett, hogy könnyen szabaduljunk az ifiú uraktól ... Az ebéd alatt előhoztam, amiket nem rég láttam Olaszországban, dicsőítgettem Romániát, ami illendő is, távol lévén hazámtól. Végül felmelegedve a kitűnő budai bortól, majd meg egészen feltüzelve a tokajitól, az én ifjaim nem ügyeltek többé a szájukra s úgy belerántottak a politikába, hogy reszketni kezdtem, azt hivén, hogy még mindig a Lajtán túl vagyok. Barátaim hamarosan megnyugtattak, Magyarországon beszélhetsz a kormány ellen, akárcsak Bukarestben. Más dolog az újságokba írni, mert azok szigorú cenzúrának vannak alávetve. Tapasztaltam, hogy a magyar mágnások, mint a román bojárok, vagyonukat idegen országokban szórják szét, de nem igen bocsátják meg nekik a párisi kalandozásokat, mint a mi bojárjainknak, sem a német szabadegyetemeken nem folsdathatják tanulmányaikat. A magyar erősen büszke, gőgös nemességére és megveti a kereskedést, meg az ipart, nem kevésbbé a gyakorlati ismereteket. Élete a politika, a pereskedés és a falusi gazdaság. Ez utóbbit azonban kezdetlegesen űzi, mellőzvén az előbbre haladott külföld eredményeit. Noha e tekintetben a magyarok igen hasonlítanak a mi bojárjainkhoz, mégis már korábban, mintha nagy lépést tettek volna előre a haladás útján és igyekeznek lerázni magukról a középkori hagyományokat, melyek már úgyis messze meghaladták az idők határait. A haladásnak Magyarországon Széchenyi István gróf adott nagy lökést...« Itt következik Széchenyi különféle alkotásainak elsorolása s reményét fejezi ki, hogy Románia sem fog már soká elmaradni reformok keresztülvitelében s hogy a bojárok is több tudományos műveltségre fognak szert tenni, »mely teljességgel hiányzik belőlük s amellyel számos magyar szerelte fel magát«. Ezután pedig egy olyan kitétel következik, mely méltán elgondolkoztathatja ma is szomszédainkat; »A kultúrában, mint a természetben, a szomszédot hamarább utánozza az ember, mint a távolit és könnyebb lépést tartani a lassan járóval, mint azzal, aki rohan.« (51—53. 1. Bukaresti levél.) Még egy jellemző és ma is időszerű megjegyzést idézünk: »... Szomorú, hogy Magyarországon az iparos- és kereskedőosztályt mind csak az Izrael fiai képviselik ...« (75. 1.). Salamon Sándor A SZÉKELYFÖLD ANYA- ÉS CSECSEMÖVÉDELMÉNEK KÉRDÉSE A kolozsvári g;yermekklinika felépülése a kultuszkormány megértő támogatásával, reméljük, csak idő kérdése. Az a nagy lelkesedés és segíteni akarás, amely e kérdésben társadalmunk minden részét megmozgatta, bizonyíték, hogy tudatosan vagy sejtve, egyre többen figyelnek fel népünk legértékesebb biológiai értékhordozója: a csecsemő, a gyermek megtartásának és gondozásának nagy kérdé-
