Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Magyar Figyelő - Wass Albert: A múlt négy oszlopa
Magyar Figyelő 563 A MULT NÉGY OSZLOPA Az igazság olyan mint a napfény. Sem köd, sem füst, sem fel- leg nem képes örökre rejtve tartani. Minden homályon és minden sötétségen keresztiilcsillan egyszer, ha ideje eljő. A mesterséges ködöt, melyet történelmi szerencsétlenségünk boszorkánykonyhája fejlesztett és igyekezett Erdél3re ráborítani: egyetlen lebbenésével elfujta a felszabadult igazság szele. Erdély történelmi valósága tisztán fénylik újra s fénye előre s hátra messzire mutat. Ha csupán a búcsúzó esztendő eseményein futtatjuk végig emlékezetünket, szemünk előtt mélységek tárulnak föl Erdély magyar múltjának történetéből. A történelmi múlt négy súlyos oszlopát látjuk kiemelkedni ebből az egyetlen esztendőből, mely négy oszlop a véletlen (vagy a törvényszerűség?) csodálatos rendezése folytán együtt képviseli mindazt, ami egy népet államalkotó nemzetté emel ezen a földön. A Zápolya-utcai temetőből felszínre került honfoglaláskori magyar vitéz a magyar fegyver évezredes uralmát hirdeti. Apaffy Mihály fejedelem hamvai a felvilágosult magyar államvezetés emlékét idézik történelmi idők távolából s egyben örökséget jelentenek, kötelező, de céltudatos és törvényes örökséget a földnek ezen a csücskén, melyet számunkra — és egyedül a mi számimkra — a sors évszázadokkal ezelőtt kijelölt. Az egyetem ünnepe a magyar tudomány egyeduralmát s idők mélyére nyúló gyökereit jelenti s a százötven éves Nemzeti Színház a magyar művészet elsőszülöttségét Keleteurópában. Fegyver, államvezetés, tudomány, művészet: hiánjrtalanul együtt áll mindaz, ami egy nemzet lényegét jelenti. Fegyver, államvezetés, tudomány, művésíret: négy oszlop, mely nélkül nincsen ország. Mivel csak ez a négy oszlop képes fönntartani a boltozatot, mely hazát borít valamely nép fölé. Ami velünk történt, a történelem tükrében csekély esemény. Palotás házunkban idegenek vendégeskedtek. Zavarta őket a feilak ódon patinája: bemázoltáik rikító festékkel. Riasztotta őket a boltívek komoly hangulata: kulisszát ácsoltak alája, hogy eltakarja. De olcsó volt a festék, lemosta egy augusztusvégi zápor. A kulisszát szétrongyolta a történelem első érintése. S léim alig tisztult ki palotás házimk, máris honfoglaláiskori vitézek fegyverzete csörömpöl benne, ódon termeiben bölcs fejedelmek lába dobban s taláros tudósok mél- tóságos alakja bolyong évszázados tékáiban. S ott áll előtte az ősi almafa, mely gyökereit a nemzet leikébe eresztve termi változatlanul a művészetek örök gyümölcseit. A Zápolya-utcai ősmagyar vitéz mögött ott állanak végtelen sorban bajvívó elődeink, kik fegyvert markoltak s vért áldoztak ezért a földért s érettünk. Nincs szakadás a láncban: a sor végén magunk is ott állunk, honvédruhában s mindenre készen. Fegyvert markolva 3 vért áldozva, ha kell, a földért s azokért, kik majd utánunk jönnek a sorban. A fejedelmi sír mögött sok hant sorakozik s az államvezetői tudás, nemzetvédő akarat, építő lelkesedés él, küzd, lobog és hitet tesz ma is ezen a földön. Tiszta kezek emelik magosra a tudomány fáklyáját, melynek fénye évszázadok óta innen világítja be Keleteurópát. A művészet pedig virágzik, mint a mesebeli rózsatő, a hamuból, vérből s könnyből kevert humuszon. Ez együtt Erdély. A mesterséges ködtől megtisztítva, a valóság fényében. Erdély, melynek múltja fölött bajnokok és fejedelmek, tudósok és művészek szelleme őrködik évszázadok óta s minden hamissággal szemben győzedelmesen. Ez a szellem ott áll ma is az államvezetők mellett, ott áll a tudomány aulájá-
