Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 9. szám - Gáli László: Kolozsvár és a magyar–román művelődési kapcsolatok

556

Gálái László

amelyeket bizonyára a római könyvtárakban is megtalált. A románok humanista műveltségének kezdetei tehát Kolozsvártól elválaszthatatlanok, s a magyar főiskola pedagógiai jelentőségét emelte ki — szinte akaratlanul — Lázár György is, ki szintén Kolozsvárt tanult s az első magasabb igényű bukaresti iskolát egykori »alma mater«-e, a kolozsvári piarista intézet mintájára szervezte meg.

A kolozsvári tudományban azonban mindig volt bizonyos bölcs realizmus: nem merevedett elavult hagyományok közé, hanem mindenkor számolt az élet és a tudomány haladásának követelményeivel. Amikor a XVIU. század vége felé egy német tudós, Sulzer feltárja a románok balkáni származására vonatkozó nézeteit, ennek a nagyfontosságú tételnek is Kolozsvárt támadt a legélénkebb visszhangja: Eder Károly József Kolozsvárt adta ki a »Supplex Libellus« szellemes jegyzetekkel kísért kiadását, amely a románok érvelését valósággal megsemmisítette, és kolozsvári piarista volt a kontinuitás tételének első magyar tagadója, Bolla Márton is. Nagy kár, hogy a románokra vonatkozó műve kéziratban maradt és csak jó száz év múlva jelenhetett meg. Mindez mégis eléggé igazolja, hogy specifikusan kolozsvári tradíciókat folytat az Erdélyi Tudományos Intézet is akkor, amikor egyik céljául Erdély antik múltjának s a románok származásának végleges feltárását tűzte ki. A mai tudósok maguk mögött érezhetik Fasching, Fridvalszky és Bolla szellemét.

De térjünk vissza történelmi áttekintésünkhöz. Ugyanabban a korban, amikor éppen kolozsvári tudósok kezdtek a román kérdésben tisztultabb felfogást hirdetni, álláspontjuk mégsem volt kerékkötője a hagyományos magyar—román jóviszonynak, legalább is a magasabb szellemi élet síkján nem. Papp Vazul orvos itt, a református kollégium nyomdájában adja ki Bánffy Györgyhöz, Erdély kormányzójához intézett üdvözlő versét és 1810-ben az egybegyűlt erdélyi rendeket is versben köszönti. S amint már a jezsuita főiskolának voltak román származású tanárai, úgy a piaristáknál is tanítottak hasonló professzorok, így Molnár János, a Délerdély- ből származó jeles szemész és polihisztor, valamint Soósmezei Vajda László, kormányzószéki tisztviselő és jogtudós, aki »Synopsis históriáé juris Transilvanici« c. munkájával (1830) igazolta, mennyire beleilleszkedett Magyarország latin kultúrájába, amelyhez foghatót a Kárpátokon túl egyáltalában nem találunk.

E korban egyébként maguk a műveltebb románok is szívesen használták a magyar nyelvet, aminek eleven bizonysága Lemén^ püspöknek Bobb püspök felett tartott magyarnyelvű gyászbeszédje, amely ugyancsak Kolozsvárt jelent meg. Egyébként már Bobb a magyar—román kultúrális közeledés híve volt: Kolozsvárt kiadott román—latin—magyar szótára sem egyéb, mint Pápai Páriz híres művének hű fordítása.

A MÚLT SZÁZAD KÖZEPÉN azután Kolozsvárt élénk tudományos munka indult meg, különösen a történettudomány terén. A legszorgalmasabb szerzők egyike Kőváry László, aki Erdély történetére vonatkozó nagy összefoglaló munkáiban, így ,Erdély statiszti-