Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - László Gyula: A honfoglaló magyarság lelkialkatáról
A honfoglaló magyarság lélhiálkatáról 545 mött lóba belevarrják szívének és májának egy-egy darabkáját is. Hitük szerint, ha vigyáznak arra, hogy megnyúzáskor és sírbatétel- kor a ló csontjait semmi sérülés ne érje, akkor ez a ló épségben fogja a túlsó életben szolgálni gazdáját. Csupán hasonló kitöméssel magyarázhatjuk azt, hogy a Zápolya-utcai sírban a ló különálló csontjai olyan rendben feküdtek, mintha az egész lovat eltemették volna. A kitömés mellett szól még az a néprajzi párhuzam 3. kép. Ujgar harcos 9. századi keletturkesztáni falfestményről (Le Coq után.) is, hogy a fenti módon megnyúzott és kitömött lovat felszerszá- mozzák s úgy temetik a halott mellé. A 10. sírban a 8—9. szám jelöli a vaskengyelek helyzetét, a fából készült nyereg elkorhadt, a kengyelek helyzete kétségtelenné teszi, hogy a magyarok is felnyergelték a kitömött lovat s úgy fektették gazdája mellé a sírba. Csupán két sírt választottam ki a változatos temetkezési szokások bemutatására, alább azonban még röviden érintem, hogy milyen további változatokat találunk. Előbb még arra szeretnék kitérni, hogy ezek a temetkezési szokások a népvándorlás korában a Magyarországtól egészen Koreáig terjedő steppe egész területén általánosak voltak. A szlávságnak a történeti korokban való térhódítása és a magyarság keresztény hitre való térése következtében ez a szokásanyag ma csak Középázsiában maradt fenn s ott is lassan
