Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 8. szám - Magyar Figyelő - –: Primorság és címkórság
Magyar Figyelő 501 PRIMORSÄG ÉS CIMKÖRSÄG Mind gyakrabban látjuk erdélyi székely családaink eg^yes tagjainál névjegyeken, levelek borítékain a név előtt a primőr megjelölést. Ez az önmegkülönböztetés az utóbbi időkben kezd már túlzásba hajlani. Nem egyszer látjuk egészen szerény társadalmi körben vagy állásban élő embereknél is nevük előtt a primőr rangjelzést, melyről az a balvélemény kezd terjedezni, hogy a grófság és báróság között álló örökletes rang. Meggyőződésünk, hogy nemzeti egységünk és a belső emberi értékek mérlegelése fontosabb a túlzásba vitt címkeresésnél. Ez indít arra, hogy egy igen tekintélyes erdélyi történésznek egy pri- morság iránt érdeklődő rokonához Írott leveléből kiadjuk az alább következő részt, amely felvilágosításul szolgálhat a kérdésben s talán meggondolkoztató is: »A primorság mai használatában gyökeres tévedésen alapul, mert a primori rang főtiszti, vagyoni — vagy mind a két — részen csak személyes, de nem örökölhető, nem átszálló rang volt, mint a báróság és a grófság, hanem addig tartott, ameddig a tisztség és a vagyon s ha valakinek vagyona megoszlott gyermekei között és nem tudott a hadba lovas kísérettel menni — ami elég drága mulatság volt —, akkor már gyermekeit legfennebb az atyafiságos nexus alapján bevették, vagy eltűrték még a primőrök zászlója alatt, hogy a székenként mindig kisszámú primőr zászlóalja 50—60 embere kiteljék. Ha tizonban a nexus gyengébb házasságokkal lennebb csúszott s tisztség se volt, akkor már az egykori főkirálybíró, vagy főkapitány unokáit vagy déd- imokáit többé senki se tekintette primőrökül s a lófők — vagy ha leszegényedtek, a gyalogok — közé kerültek. örökölhető primori rangja egyedül a bágyoni Bálogh-családnak volt. Ezt János Zsigmondtól adományul kapták 1570-ben s az ilyen apáról fiúra száll, a család kihaltáig. Ma is számosán élnek e családból, szegény falusi földműves sorsban is. Ezek ma is primőrök volnának, de e ranggal a világon ’semmit sem érnek, mert egy részüknek vagyona sincs már s ha használni kezdenék a primori címet, méltán megölné őket otthon a székely csúfondárosság. Egyébként a rendiség fennállása idejéből egyetlen esetben se lehet kimutatni, hogy a mai módon valaki primorságát a neve elé egyetlen egyszer is leírta volna. Ez csak az utolsó húsz év új divatja, mely ma már is sok fenn az ernyő, nincsen kasnak és titulus vitulus nél- külnek hiúság-takarója. Még valótlanabb és nevetségesen félszeg hajtása ennek a gyengeségnek a pri- morsággal a méltóságos cím használata. Soha primőrt a székely rendi tagozódottság idején primorság címén méltóságos úrnak nem hívtak és nem címeztek. Ez a félszeg, rangkóros címemeletesítés csak az utolsó negyedszázév találmánya s a múltból teljességgel igazolhatatlan. Ha valaki nagyon becsüli a nemes hagyományokat, úgy én azok közé tartozom. A fejlődéshez és tö- kéletesbülés eszményéhez tartozik ismerni múltúnkat, örökölt tulajdonságainkat, hogy ami jó van ezekben, azt fejlesszük és tovább aű- gyük s gyarlóságainkat irtsuk és gyomláljuk. Ily értelemben a családtörténet és öntudat hatalmas fejlesztő és nevelő eszköz. De ez igazában befelé, házi használatra s nem az ablakba és kirakatba váló. És éppen ez a baj, hogy az utolsó negyedszázad belső nevelő eszköz helyett hiúság-kirakatversennyé csenevészi- tette és sülyesztette ezt a lényegében értékes nevelőeszközt és tényezőt. Ahelyett, hogy elődeink értékes tulajdonságainak fejlesztését és az általuk tett jó közszolgálatok fol3d^tását és fokozását tűznők ki célunkul, a legtöbbször üres elönév- verseny hivalkodásba sűlyedünk. És
