Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár
Bethlen Miklós kancellár 399 1848-ig megszabta életét. Bethlen Miklós államférfiúi tehetségének pedig hatalmas emléket állított: mit teremthetett volna, ha korábban kezébe adják a vezetést. Az ERDÉLYI UDVAR korrupt szellemét, főurainak rosszindulatát, politikai és műveltségbeli fogyatékosságait azonban semmiféle diplomával nem lehetett orvosolni. Az áskálódások, személyi ellentétek továbbra sem csillapultak, s igen sokan rövidlátó egyéni érdekből még most is ellene szegültek a nyugati irányzatnak. BÍeth- len Miklós őszinte békülő érzéseivel megnyerhette Bécs bizalmát, de nem nyerhette meg saját honfitársaiét. Ott fönn becsülték képességeit, Erdélyben meg éppen azért haragudtak rá, mert több volt legtöbbjüknél, fölöttük állt és nem csatlakozott egyik párthoz sem. Gubernátorrá sem választották meg, csak kancellárrá tették, s fölé kormányzónak a huszonnyolcéves, tehetetlen Bánfi Györgyöt választották, ki mellett apósának, Bethlen Gergelynek, a generálisnak atyafisága diktált és érvényesült. A Bánfi-Bethlen Gergely klikk tolta előtérbe Apor Istvánt is, s Bethlen Miklós élete legkeserűbb perceit ettől kezdve az ellenük vívott állandó harcban töltötte. Apor a protestantizmusnak volt esküdt ellensége, Bánfi pedig teljesen rokonsága érdekeit nézte, az ország jövőjével alig gondolt. A kancellár akarata ellen elvétették Bethlen Gergely másik lányát a kiskorú fejedelemmel, s ez a házasság nemcsak Apafinak került trónjába (a császár haláláig Bécsben internáltatta), de nem lévén összhangban a Diploma szerzőinek céljaival, megfosztotta Erdélyt uralkodóházától, a teljes beolvasztás egyik legnagyobb akadályától. Az, hogy ekkor fel nem borult a megegyezés, egyedül Bethlen Miklós érdeme volt. Ahogy valójában minden tárgyalás a császáriakkal, minden diplomáciai munka és annak felelőssége továbbra is az ő vállaira nehezedett. Kezét lépten-nyomon megkötötték, mégis minden bajért őt okolták. Megtörtént, hogy a gubernátor még a császári hadak parancsnokával is összefogott ellene, s ő mindenkitől elhagyatva kellett, hogy felvegye a harcot nemcsak a császári önkény, de az ország kormányzója ellen is. Rágalmazói, ellenségei ellen senkitől sem nyerhetett elégtételt, s Erdély megmentőjének szégyenszemre a császár oltalma alá kellett menekülnie saját honfitársai, a magyarok goromba támadásai elől. Egyideig »a felséges udvar igen kegyelmesen és csendesen bánt Erdéllyel és az új diplomát igyekezte megtartani.« De aztán látva a felborult világot, a generálisok egyre nagyobb szóval léptek föl. 1693-ban Babutin generális érkezett a fejedelemségbe, — Erdély szomorú emlékei egy évtizeden át az ő nevéhez fűződnek. Francia származású volt a generális, »de Franciából a paráz- naság és gyilkosság űzte ki, Bécsben a tisztességtelen házasság és kerítés promoveálta mindenre« — most pedig fogyatékos erkölcsi érzékével, magyargyűlöletével és kultúrátlanságával rászabadították a fejedelemségre, ö maga szabott törvényt, jogot, a gubernium- nak csak üzeneteket küldött, hogy »úgfy viseljék magukat, ő bizony akármelyiküknek elütteti a fejét.« »Bizony irtóztunk hivataljától.
