Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Benda Kálmán: Bethlen Miklós kancellár
390 Benda Kálmán Anyai részről már a nagyszülői nemzedékben polgár ősökkel találkozunk: az erdélyi társadalom egyes rétegeit ekkor még nem választotta szét merev, áthághatatlan fallal a Nyugaton már kifejlődött címek és rangok sokasága. Bethlen Miklós később, kancellár korában sem talált semmi takargatni valót rajta, hogy ősei közül a főkapitányok és tanácsosok között az egyik »kereskedő ember volt,« s ármálisát is csak a maga életében szerezte. És bár az apai házban büszke gőggel hivatkoztak az előkelő ősökre, ez korántsem vont közéjük és a köznemesi réteg közé olyan válaszfalat, mint később, a barokk főúri udvarokban. Része volt ebben a társadalom kicsiny voltának is (szegről-végről szinte mindnyájan atyafiak voltak), de része volt a kálvinizmusnak is, mely puritán, szigorú elveivel ekkor még gátját szabta az elkülönülő, fényűző életnek. Erdély ezidőtájt a nyugalom és a béke fellegvára volt. A Portának megfizette évi adóját, belül pedig önállóan építhette a maga magyar világát. Földjén évtizedek óta nem járt ellenség; a század- forduló pusztulását eddigre kiheverte, gazdag, számottevő állammá fejlődött. Ereje akkora volt, hogy nyugati nagy országok szövetségében a Habsburgokkal is szembeszállhatott, s éppen ezekben az években kényszerítette fegyverrel a császár-királyt, hogy a magyar királyság alkotmányos jogait és vallásszabadságát tiszteletben tartsa. A szemét nyitogató Bethlen Miklós első emlékei ezt a magabízó, büszke országot mutatták, mely glóríás fényben látta saját hivatását és bizalommal nézett a jövőbe. Neveltetése, taníttatása a legjobb volt, amit csak Erdélyben kaphatott. A Bethlen nemzetségnek ebben az ágában hagyo- nányos volt a magasabb műveltségre való törekvés: könyvforgató, Erdély történetét Írogató apja és nagyapja magasan fölötte álltak a politika mellett csak a harccal és vadászattal gondoló nemesi átlagnak. »Az erdélyi állapothoz képest tisztességes tudományú ember volt« — mondja apjáról Bethlen Miklós is önéletírásában. Tőle örökölte ő is tanulásra, tudásra vágyó lelkét, minden iránt érdeklődő fogékonyságát. Egyideig Keresztúri Pál, a híres pedagógus tanította a tudományok alapjaira, de tizenkétéves korában már Gyulafehérvárra megy, »skólába«, majd hamarosan Kolozsvárra adják Apácai János keze alá. Tanulmányai elsősorban a vallás dolgaiban mélyedtek el, a »solida theologiá«-ban, de sem Keresztúri, sem Apácai nem feledkeztek meg a mindennapi élet szükségleteiről, a világi tudományról sem. Bethlen Miklós kancellár korában is hálás szívvel emlékezett vissza nevelőire, kiktől nemcsak tudást kapott, de akik lerakták világnézetének alapait is. Nemcsak világot hoztak az elméjébe, s rendbehozták a káoszt, — írta — de hitet oltottak belé, állandó önnevelésre, egyházához való törhetetlen hűségre buzdították, s felébresztették benne a tudományok szeretetét. Mert nagyon akart tanulni, »a világnak jó, gonosz, minden munkái, változási között is« szeme mindig a tudományokat kereste. »Valamikor lehetett olvastam — írja önéletírásában — még vadászó napjaimnak estvéin is, kivált a bibliát.«
